16.fejezet-Valóság voltál, álom lettél újra

Sziasztok! Meg is hoztam az új részt. Szerintem nem ez lett a legjobb, de hát most csak ilyen sikerült :)) Nagyon szépen köszönöm a komikat az előző résznél, és hála az új rendszeres olvasóknak is. Imádlak titeket ♥ Néhány komival most is megdobhattok :DD

Sok puszi: Liza ♥

A történtek után nem vágytam különösebben semmire, csak magányra. Még mindig rémálmok kínoznak, mindig ugyanaz, mint egy rossz horrorfilmben. Mindennap félve alszok el, pedig már tudom, hogy mire számítsak. Istenem  mikor lesz ennek vége?
Alexa és Julie minden napra találtak ki nekem valamilyen közös programot. Séta a városban, vidámpark, strand, fagyi minden, csak ne szomorkodjak. Hálás vagyok azért, hogy ennyit fáradoznak értem, de semmi értelme. Az egyetlen ember, aki feltudna vidítani, az Louis, csak az benne a bökkenő, hogy miatta vagyok a padlón. Sokszor eszembe jut a gondolat, hogy ez csak egy álom, amiből hamarosan felébredek, és minden olyan lesz, mint régen. Valamiért azonban nem jött a megválást hozó reggel. Harryvel sem találkoztam már napok óta. Hiányoznak a mi kis beszélgetéseink. Talán fel kellene hívnom. Gyorsan tárcsáztam is a számát.  Pár kicsöngés után fel is vette.
-Szia!- köszöntem bele.
-Zoe te vagy az?- kérdezte meglepetten.
-Ki más lennék? Ugye ráérsz ma? Beszélgetni akarom veled!- tértem azonnal a lényegre.
-Neked bármikor- nevetett-körülbelül hányra legyek ott?
-Hmm, mondjuk egy óra múlva?
-Nekem jó, de kérlek, addigra készülj el- hallottam, hogy mosolyog-Szia!
-Szia-  letettem a telefont.
Felálltam az ágyamból és odasétáltam a szekrényem elé. Most valahogyan nem érdekelt az, hogy hogyan fogok kinézni. Kivettem a kezem ügyébe kerülő ruhadarabokat és ennyi. Nem  sminkeltem, a hajamat is egyszerűen kontyba fogtam. Akármilyen furcsának is tűnik, ezek a műveletek háromnegyed órámba teltek. Még gyorsan megittam egy pohár limonádét és le is telt az a bizonyos egy órás határidő, de Harry nem volt sehol. Még hogy én fogok késni, na persze! Negyed órás csúszással, de végre elindulhattunk a mi kis sétánkra.
-Nem voltál valami gyors!- tettem neki szóvá.
-Tudom. Bocsi, csak hát, Louis sincs a legjobb passzban és el akart velem jönni. Tudod milyen nehéz őt otthon maradásra bírni?- kérdezte felháborodottan.
-Nem, nem tudom- lenéztem a földre és hosszasan elkezdtem tanulmányozni a lában előtt heverő kavicsokat.
-Zoe! Ne haragudj. Nem akartam. Hülye vagyok, hogy felhoztam- szorosan magához ölelt, én pedig mellkasába fúrtam az arcomat.
-Semmi gond- szipogtam- csak én fújom fel a dolgokat. Ti hogy kezeltétek?
-Könnyebben, mint te- mosolygott- először meglepődtünk rajta, levágtunk egy kisebb fajta hisztit, de aztán már nem is foglalkoztunk vele, csak annyit teszünk meg neki, hogy nem áruljuk el a titkát és kész. Remélem, hogy te sem fogod.
-Nem persze hogy nem! Nekem is túl kellene lépnem rajta? Felejtsem el amit tett velem? Szeretem őt Harry, mindennél jobban,csak, csak...hjaaj-sóhajtottam.
-Bántott téged, de nem kell örökre elítélned. Tudod nem szokása bántani az embereket. Ritkán veszti el a fejét, te pedig csak rosszkor voltál rossz helyen. Ennyi az egész. Csak azt nem értem, hogy hogyan feltételezted azt, hogy nem ember- magyarázta.
-Egyszerűen női logikával- mosolyogtam rá- igazad van Stlyes. Talán holnap beszélek is vele.
-Nem talán. Muszáj beszélnetek, de ne úgy, mint a múltkor, mert mesélte. Tudod, te is kommunikálhatnál- nevetett.
-Bocsi ha nem voltam elég kedves, csak hát majdnem meghaltam előtte fél órával- förmedtem rá dühösen.
-Oké, nyugi- kezét a vállamra tette- holnap elviszlek hozzánk, aztán kettesben hagyunk titeket. Megfelel?
-Nekem meg- vontam vállat- csak ne felejtsd el!
-Ezt nem fogom- kacsintott rám- éhes vagyok. Menjünk el a Burger Kingbe!- nem is várta meg a válaszom, megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után.
-Harry! Lassíts!- szóltam rá- nem fog elfutni az épület.
-Sosem lehet tudni- válaszolt és húzott tovább.
Mire odaértünk kifáradtam a futástól. Megkönnyebbülés volt végre leülni. Harry megrendelte a hamburgereket és az italainkat. Mikor itt végeztünk csak lézengtünk mindenfelé a városban. Sötétedés után döntöttünk úgy, hogy ideje lenne haza menni. Mindketten különböző irányba mentünk, mert egyikőnknek sem volt kedve hosszabbítani. Már csak pár háztömbnyire lehettem otthonról, mikor egy hideg fuvallat megcsapott. Eszembe jutott Louis esete ezért megszaporáztam a lépteimet. A kutyák egyre vadabbul kezdtek ugatni és pedig majd összeestem a félelemtől.Az egyetlen fény forrás az utcai lámpák gyenge fénye volt, de az nem sokat segített. Hirtelen egy sötét női alak termett előttem.
-Szia Zoe!- köszöntött eltúlzott kedvességgel.
-K..ki, ki vagy te?- kérdeztem ijedten.
-A legrosszabb rémálmod-láttam rajta, hogy elmosolyodik.
Hirtelen egy erős ütést éreztem, majd minden elsötétült.