10. fejezet- Végre!

Sziasztok emberek! Meghoztam az új részt! Nem lett hosszú, de erre ennyi bőven elég. Várom a komikat és a véleményeteket chat-ben is leírhatjátok :)

Sok puszi: Liza ♥

-Aaron! Te meg mit keresel itt?- kérdeztem az ex barátomat.

-Csak meglátogattalak cica- nevetett.

-Ne nevezz így!- szóltam rá- már nincs hozzá jogod.
-Ezt meg hogy érted? Egyébként meg boldog szülinapot- mosolygott- ajándékot nem vettem, de tudok valami jobbat.
Közelebb kezdett jönni hozzám. Elkezdtem hátrálni, de a falba ütköztem.
-Aaron ezt hagyd abba!! Kérlek menj el!
-Talán nem kellemes a társaságomban lenni? Cica!- és elkezdte csókolgatni a nyakam, ekkor esett le, hogy mi is a baj vele.
-Te részeg vagy! Hallasz!!- elakartam lökni magamtól, de erősebb volt nálam- AARON!!
Nem hallgatott rám. Ajkaival egyre feljebb jött majd megcsókolt. Egyre hevesebben és erőszakosabban. Nagyon féltem. Sikítani akartam, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Erősen megragadta a vállaimat és lelökött a kanapéra. Épp a bikinimet próbálta kikötni, mikor valahogyan a földre került. Ijedten néztem fel, Louis mérges arcával találtam szemben magam. Odasétált lassan Aaronhoz és behúzott neki egyet. Ráakartam szólni, hogy hagyja békén, de nem tudtam. Lefagytam amikor megláttam, hogy Aaronnnak vérzik az orra.
-Tűnj innen!- kiabált rá ingerülten- nem hallottad?
Aaron szép lassan elkezdett hátrálni a bejárati ajtóhoz, de előtte még visszakiabált.
-Az enyém leszel Zoe Holden! Ezt ne feledd!- és becsapta maga mögött az ajtót.
Arcomat a tenyerembe temettem és hangos sírásban törtem ki. Louis leült mellém és magához ölelt.
-Köszönöm- szipogtam.
-Nincs mit- adott egy puszit a homlokomra.
-Ha,  ha nem jössz akkor ki tudja, hogy mit  tesz velem- újra zokogni kezdtem- annyira féltem.
-Nyugodj meg. Kérlek. Már elment- szorosabban ölelt magához.
-Ő nem az az Aaron, akit ismerek. Ő sosem tenne ilyet. - letöröltem néhány könnycseppet az arcomról.
-Akkor milyen igazából?- kérdezte.
-Kedves, aranyos és nagyon tud szeretni- soroltam.
-Akkor miért szakítottatok?
-Mennyi időd van?- mosolyogtam rá.
-Amennyit csak akarsz- nevetett.
Elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam neki elejétől a végéig. A megismerkedésünket, a kapcsolatunkat a veszekedéseket mindent. Végül a szakításunkat, vagyis inkább az annak szánt SMS-t, amit tőle kapatam. Figyelmesen végighallgatott, nem is szólt közbe se semmi.
-Értem, de nem minden srác ilyen, hogy csak az az egy dolog számít- mondta mikor befejeztem.
-Nem, nem hiszek neked. Aaron is azt mondta, hogy ő más, de nem volt az- ráztam a fejem.
-Én az vagyok- lassan felnéztem csillogóan kék szemeibe.
Arcunk csak pár centire a másikétól. Aztán megtörtént. Olyan gyorsan és váratlanul. Annyira közel jött hozzám, ajkaink összeértek és..és a világ számomra elhomályosult. Csak ő volt és én, vagyis inkább mi.A gyomromban pillangók ezrei repültek fel. Ez a pár perc számomra felbecsülhetetlen volt. Belül ugrándoztam, mint egy kisgyerek aki új játékot kapott. A rózsaszín köd teljesen elborította az elmémet és csak ennek a pillanatnak éltem. Homlokát a homlokomnak támasztotta.
-Én teljesen más vagyok- suttogta és megpuszilt.
-Hiszek neked- válaszoltam.
Vállára hajtottam a fejem és betakartam magunkat egy takaróval. Mellette biztonságban éreztem magam. Pár perc múlva a fellegek közt járva aludtam el.