14. fejezet- Tévedtem...léteznek

Sziasztok! A megszokottnál hamarabb hoztam a részt...nem is tudom. Most valahogy megszállt az ihlet. xD Nagyon szépen köszönöm a komikat az előző részhez :)) Most is nyugodtan hagyhattok egyet :) 

Sok puszi: Liza ♥ :)) 

-Ember kicsim. Mi lennék?- válaszolt zavart mosollyal.

-Hazudsz!- szóltam rá ingerültebben a megszokottnál, nem hiába, hisz őszinte embernek tartom magam, ezért elvárom, hogy az emberek velem is így viselkedjenek- csak az igazat!

Közelebb jött hozzám, a falnák döntött és megcsókolt. Mintha azt hinné, hogy ez miatt elfelejtem mit is szeretnék tőle. Tévedés.

-Ne is próbálkozz- suttogtam a fülébe.

-Komolyan tudni akarod?- kérdezte sejtelmesen.

Félénken bólintottam, már nem is voltam annyira biztos a dolgomban, de most nem riadhattam vissza. Szorosan magához ölelt majd óvatosan hátradöntötte a fejem. Nem ellenkeztem, mert tudtam semmi értelme, és csak elszalasztanám vele a lehetőséget, hogy megtudjam a titkát. Aprócska puszit lehelt a nyakamra, kellemes borzongás futott végig a testemen. Halk morgást hallottam és éles fájdalom nyílalt a nyakamba. Hirtelen nem tudtam mire vélni. Éreztem, hogy vérzek, de csak lassacskán esett le, hogy mit is tesz velem. De...ez..ez nem lehet, NEM! Ő...ő nem lehet VÁMPÍR!

-Lou, Louis!- apró sikolyok hagyták el a számat, reménykedtem, hogy valaki meghallja.

Térdeim minden egyes kortynál gyengülni kezdtek, a látásom pedig minél jobban homályosodott. Hiába küzdöttem ellene, az erő, ami benne volt számomra legyőzhetetlennek bizonyult. Egy pillanatra sem engedett szorításán. Másodpercről másodpercre minden kezdett elsötétülni előttem. Még utoljára hallottam egy ijedt kiáltást, és számomra minden megszakadt.

Louis szemszöge:

-Hé! Haver! Louis! Mit művelsz?! Engedd el azonnal!- kiabált rám egy ismerős hang.

A vér íze okozta sötét fátyol hirtelen felszállt az elmémből, és rájöttem mit is tettem. Először Zoe hófehér bőrét, és élettelen testét láttam meg, majd Niall sápadt arcát.

-Harry! Zayn! Liam! Gyorsan!- ordibálta, ahogy csak tüdejéből kifért.

Szinte pár másodperc alatt megtelt a konyha aggódó, vagy ijedt szempárokkal.

-Mit? Mit tettél vele?- Harry azonnal kitépte Zoe-t a karjaim közül, bevitte a nappaliba és gyengéden lefektette a díványra. 

Lefagyva néztem utána. Szabályosan undorodtam magamtól. Hogy tehettem ilyet azzal, akit szeretek? 

-Csinálj vele valamit!- kiáltott rám Zayn.

Felsőm ujjával megtöröltem az arcomat. Gyorsan odafutottam Zoe-hoz, megharaptam a csuklómat és az ajkaihoz nyomtam. Csak pár csepp, már annyi is elég ahhoz, hogy jól legyen.  Felnéztem Harryre, aki egy aprócska könnycseppet törölt le az arcáról.

-Bíztam benned. Nagy hiba volt- mondta idegesen- Miért kellett? Jól megvoltatok!

-Nem! Harry! Figyelj, sajnálom. Nem, nem is tudom mi ütött belém. Eszem ágában sem volt bántani őt. Így alakult.- sütöttem le a tekintetem. 

-Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem tőle- leguggolt Zoe mellé és elsimított egy tincset az arcából.

Az általam okozott sebek lassacskán kezdtek begyógyulni, majd végleg eltűntek. Az egész éjszakát átvirrasztottam mellette. A többiek gyorsan elaludtak, de nem is hibáztatom őket. Hajnalban szinte alig észrevehető köhögésre lettem figyelmes. Tekintetemet Zoe-ra emeltem, aki zavartan pislogott ide- oda. Gyorsan megböködtem Harry vállát, aki gyorsan felpattant és szorosan magához ölelte barátját. Én csak félénken meghúztam magam a háttérben, hisz rám most úgysincs semmi szükség.  Mikor ölelésüknek vége szakadt rám nézett. Szemében aprócska könnycseppek csillogtak. 

Zoe szemszöge: 

A felismerés villámcsapásként hasított belém. Majdnem meghaltam. Gyorsan felültem a kanapém és a lehető legmesszebb húzódtam Louis-tól. Nem érdekel, hogy ennek a mozdulatnak hála az egész világ homályossá vált előttem.Jelenleg ez volt a legkisebb gondom.  Hirtelen a nyakamhoz kaptam, de az ott lévő seb eltűnt. De hogyan? 

-Kicsim. Figyelj!- megérintette a karomat, de azonnal elrántottam- ne félj tőlem.

-Hogy mondhatsz ilyet? Megakartál ölni- vágtam a fejéhez- de te...nem létezhetsz. Hisz ez csak mese. Egyébként is. Hogyan lehetek életben?

-Nem nem az. Sajnálom. Nem akartam, csak annyira, szóval. Ezt nem tudom elmagyarázni- hadonászott össze-vissza a kezeivel.

-Próbáld meg- vontam vállat. 

-Majd ha jobban leszel- válaszolta higgadtan- idővel mindent elmondok.

-Mit? Azt, hogy egy ''vámpír'' vagy, aki nem is tudom- kerestem a megfelelő szavakat, de valahogyan nem találtam, hisz én ehhez nem vagyok hozzászokva- haza akarom menni!

Felálltam bementem a szobába gyorsan átöltöztem, mikor végeztem vissza mentem, odafordultam Harry felé.

-Ugye elviszel?- kérdeztem.

-Persze. Gyere!- elindult a garázs felé.

-Várj! Kérlek ne! Maradj! - Louis megfogta a csuklóm, de ezzel nem hatott meg, kirántottam a kezem a szorításából és futottam Harry után.

Beültünk az autóba és már úton is voltunk a biztonságot nyújtó otthon felé.

-Ne haragudj rá kérlek. Nehezem tudja kordában tartani magát. Idő kell hozzá- nézett rám, mikor leparkolt a ház előtt.

-Nem érdekel. Vagy elmond mindent, vagy SOHA többé nem lát engem. Ha ma délután nem jön el, akkor vége.

Ezzel fogtam magam, kiszálltam a járműből és berohantam a házba.