16.fejezet-Valóság voltál, álom lettél újra

Sziasztok! Meg is hoztam az új részt. Szerintem nem ez lett a legjobb, de hát most csak ilyen sikerült :)) Nagyon szépen köszönöm a komikat az előző résznél, és hála az új rendszeres olvasóknak is. Imádlak titeket ♥ Néhány komival most is megdobhattok :DD

Sok puszi: Liza ♥

A történtek után nem vágytam különösebben semmire, csak magányra. Még mindig rémálmok kínoznak, mindig ugyanaz, mint egy rossz horrorfilmben. Mindennap félve alszok el, pedig már tudom, hogy mire számítsak. Istenem  mikor lesz ennek vége?
Alexa és Julie minden napra találtak ki nekem valamilyen közös programot. Séta a városban, vidámpark, strand, fagyi minden, csak ne szomorkodjak. Hálás vagyok azért, hogy ennyit fáradoznak értem, de semmi értelme. Az egyetlen ember, aki feltudna vidítani, az Louis, csak az benne a bökkenő, hogy miatta vagyok a padlón. Sokszor eszembe jut a gondolat, hogy ez csak egy álom, amiből hamarosan felébredek, és minden olyan lesz, mint régen. Valamiért azonban nem jött a megválást hozó reggel. Harryvel sem találkoztam már napok óta. Hiányoznak a mi kis beszélgetéseink. Talán fel kellene hívnom. Gyorsan tárcsáztam is a számát.  Pár kicsöngés után fel is vette.
-Szia!- köszöntem bele.
-Zoe te vagy az?- kérdezte meglepetten.
-Ki más lennék? Ugye ráérsz ma? Beszélgetni akarom veled!- tértem azonnal a lényegre.
-Neked bármikor- nevetett-körülbelül hányra legyek ott?
-Hmm, mondjuk egy óra múlva?
-Nekem jó, de kérlek, addigra készülj el- hallottam, hogy mosolyog-Szia!
-Szia-  letettem a telefont.
Felálltam az ágyamból és odasétáltam a szekrényem elé. Most valahogyan nem érdekelt az, hogy hogyan fogok kinézni. Kivettem a kezem ügyébe kerülő ruhadarabokat és ennyi. Nem  sminkeltem, a hajamat is egyszerűen kontyba fogtam. Akármilyen furcsának is tűnik, ezek a műveletek háromnegyed órámba teltek. Még gyorsan megittam egy pohár limonádét és le is telt az a bizonyos egy órás határidő, de Harry nem volt sehol. Még hogy én fogok késni, na persze! Negyed órás csúszással, de végre elindulhattunk a mi kis sétánkra.
-Nem voltál valami gyors!- tettem neki szóvá.
-Tudom. Bocsi, csak hát, Louis sincs a legjobb passzban és el akart velem jönni. Tudod milyen nehéz őt otthon maradásra bírni?- kérdezte felháborodottan.
-Nem, nem tudom- lenéztem a földre és hosszasan elkezdtem tanulmányozni a lában előtt heverő kavicsokat.
-Zoe! Ne haragudj. Nem akartam. Hülye vagyok, hogy felhoztam- szorosan magához ölelt, én pedig mellkasába fúrtam az arcomat.
-Semmi gond- szipogtam- csak én fújom fel a dolgokat. Ti hogy kezeltétek?
-Könnyebben, mint te- mosolygott- először meglepődtünk rajta, levágtunk egy kisebb fajta hisztit, de aztán már nem is foglalkoztunk vele, csak annyit teszünk meg neki, hogy nem áruljuk el a titkát és kész. Remélem, hogy te sem fogod.
-Nem persze hogy nem! Nekem is túl kellene lépnem rajta? Felejtsem el amit tett velem? Szeretem őt Harry, mindennél jobban,csak, csak...hjaaj-sóhajtottam.
-Bántott téged, de nem kell örökre elítélned. Tudod nem szokása bántani az embereket. Ritkán veszti el a fejét, te pedig csak rosszkor voltál rossz helyen. Ennyi az egész. Csak azt nem értem, hogy hogyan feltételezted azt, hogy nem ember- magyarázta.
-Egyszerűen női logikával- mosolyogtam rá- igazad van Stlyes. Talán holnap beszélek is vele.
-Nem talán. Muszáj beszélnetek, de ne úgy, mint a múltkor, mert mesélte. Tudod, te is kommunikálhatnál- nevetett.
-Bocsi ha nem voltam elég kedves, csak hát majdnem meghaltam előtte fél órával- förmedtem rá dühösen.
-Oké, nyugi- kezét a vállamra tette- holnap elviszlek hozzánk, aztán kettesben hagyunk titeket. Megfelel?
-Nekem meg- vontam vállat- csak ne felejtsd el!
-Ezt nem fogom- kacsintott rám- éhes vagyok. Menjünk el a Burger Kingbe!- nem is várta meg a válaszom, megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után.
-Harry! Lassíts!- szóltam rá- nem fog elfutni az épület.
-Sosem lehet tudni- válaszolt és húzott tovább.
Mire odaértünk kifáradtam a futástól. Megkönnyebbülés volt végre leülni. Harry megrendelte a hamburgereket és az italainkat. Mikor itt végeztünk csak lézengtünk mindenfelé a városban. Sötétedés után döntöttünk úgy, hogy ideje lenne haza menni. Mindketten különböző irányba mentünk, mert egyikőnknek sem volt kedve hosszabbítani. Már csak pár háztömbnyire lehettem otthonról, mikor egy hideg fuvallat megcsapott. Eszembe jutott Louis esete ezért megszaporáztam a lépteimet. A kutyák egyre vadabbul kezdtek ugatni és pedig majd összeestem a félelemtől.Az egyetlen fény forrás az utcai lámpák gyenge fénye volt, de az nem sokat segített. Hirtelen egy sötét női alak termett előttem.
-Szia Zoe!- köszöntött eltúlzott kedvességgel.
-K..ki, ki vagy te?- kérdeztem ijedten.
-A legrosszabb rémálmod-láttam rajta, hogy elmosolyodik.
Hirtelen egy erős ütést éreztem, majd minden elsötétült.

15. fejezet- Vissza az időben

Sziasztok!! Végre hétvége! El sem hiszem, ez a hét olyan lassan telt el..nektek nem? Már napok óta dolgozom ezen a részen, melynek létrejöttéhez hatalmas köszönet Cserf Dóri kommentjének, melytől ihletet kaptam :)) Jaj igen és persze hála az új dizájnért Shadownak..egyszerűen imádom ♥ De nem is beszélek tovább, jó olvasást és várom a komikat :)

Puszi: Liza :)♥

A ma reggel történtek még csak most kezdtek eljutni a tudatomig. Hisz én egy vámpírral voltam összezárva, vele aludtam és ami a legrosszabb, még át is hívtam magamhoz. Hogy lehettem ennyire meggondolatlan? Bárcsak tudnám, hogy nem jön el! Pedig tudom, hogy ez nem igaz. Itt lesz, mert ismerem. Csak órák, rosszabb esetben percek kérdése, hogy újra lássam. Mit tettél Zoe? Mit tettél? Bntott téged, ha..ha nem állítják le, akkor valószínűleg most nem itt ülsz! Elmélkedésemből a csengő éles hangja zökkentett ki. Meghallottam az ismerős hangot és azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Ilyen gyorsan nem érhetett ide, csak negyed órája vagyok itthon, ennyire gyors nem lehet. ''A szobájában van'' szűrődött be hozzám anyu hangja. Lépések közeledtek és kinyílt az ajtóm. Gyorsan elmentem a szobám tulsó végébe leültem a fotelba és ijedten néztem az előttem álló ,,emberre''.
-Most félsz tőlem? - kérdezte halkan.
Nem szóltam semmi csak bólintottam egyet, közben a szőnyeget fürkésztem. Nem akartam ránézni, mert abból semmi jó nem sült volna ki.
-Nem kell. Ártalmatlan vagyok. Tudom, hogy nem ez jött le belőle, de igazat mondok.- hangjában egyszerre véltem felfedezni kétségbeesést és elkeseredettséget- mit akarsz tudni?- elindult felém.
-Először is- maradj ott, ahol vagy- jelentettem ki- másodszor mindent kezdve az elejétől.
Ennyire határozott, mint most talán még soha életemben nem voltam, láttam rajta, hogy ezt Ő is észrevette.
-Hát rendben- visszalépett két lépést- 1852-ben születtem Doncaster-ben. Szüleim a vagyonosabb rétegbe tartoztak ezért mondhatjuk, hogy soha semmiben nem szenvedtem hiányt. Volt egy öcsém is, akivel mindig is jó volt a kapcsolatunk, de ezzel nem is nagyon untatlak- mosolygott, biztos jó érzés volt számára vissza gondolni a régi időkre- nagyon vallásos neveltetésben volt részem, ami gy visszagondolva felesleges volt- újra elnevette magát- térjünk rá a lényegre, nem akarlak a részletekkel untatni. Egyik nyári este elmentem a barátaimmal az egyik hogy is mondjam ''bárba" hívd ahogy szeretnéd- vont vállat- elég későn köszöntünk el egymástól, és a kocsis is otthagyott már engem. Talán fél órányira lakhattunk onnan, nem is nagyon bántam, hogy sétálnom kellett, mert kellemes volt az idő. A legrövidebb úton mentem, talán ez is okozta számomra a
balszerencsét. Talán a legsötétebb résznél járhattam, mikor éreztem egy szokatlanul hideg fuvallatot. Nem nagyon foglalkoztam vele, hisz ki gondolna rögtön természetfelettire. Aztán hirtelen két kéz ragadott meg hátulról és a falnak lökött. Nem szólt semmit. Hirtelen megitatott a vérével és egy jól irányzott mozdulattal kitörte a nyakam- mesélés közben a hideg futkosott a hátamon- reggel otthon ébredtem, és azóta, azóta vagyok ilyen.
-Én, én sajnálom, ami történt, de attól még engem nem kellett volna bántanod- mióta itt volt most először néztem a szemébe- fájt, remélem, hogy ezzel tisztában vagy! ÉS ebből valahogyan nem lehet kigyógyulni, vagy valami?
-Zoe! Ez nem betegség, több száz éve ez az életem. Nincs rá orvosság, se semmi!- kissé felemelte a hangját, amitől a félelem újra előjött bennem.
-Sajnálom, hogy megkérdeztem.- vontam vállat- szóval ilyennel, hogy napfény vagy foghagyma hogy állsz?
-Hát, az Alkonyatos kimegyek a napra és csillogok, mint egy gyémántgyűrű nem igaz, sőt, hatalmas baromság.  Vámpírnaplókban már van egy picike igazság, mivel tényleg csak ennek a gyűrűnek a segítségével tudok fényes nappal is az utcán járkálni-magyarázta- a foghagyma pedig, erről csak annyit, hogy túl sok filmet nézel- nevetett, ellentétben velem, én komolyan ültem a fotelban.
-Van valamilyen különleges képességetek? Tudod, mint a jövőbelátás, gondolatolvasás- kíváncsiskodtam.
-Megtudjuk igézni az embereket. Ha belenézel a szemünkbe, akkor rá tudjuk venni az egyszerű halandókat, hogy azt tegyék, amit mi mondunk- magyarázás közben egy másodpercre sem néztem rá.
-Használtad rajtam valaha is?- suttogtam, de nem jött válasz, amit egy erős igennek vetem, visszaemlékezni úgysem fogok tudni rá, szóval nem is feszegetem tovább- a rosszullétem?
-Az nem miattam volt esküszöm! Nem tudom ki tette, de én ilyet sosem tennék veled- tudtam, hogy igazat mond, éreztem azon, ahogy mondta- megtalálom azt, aki bántott megígérem.
-Ne fáradj miattam, már jól vagyok.-persze ez nem volt igaz, fájt a fejem és nem voltam éppen jó erőben, de neki ezt nem kell tudni-  még egy utolsó kérdés. Mivel lehet titeket elpusztítani?
-Karó a szívbe az teljesen biztos, meg persze a tűz- válaszolta komolyan- miért akarod ezt tudni, csak nem akarsz kinyírni?
-Nem hiszem- vontam vállat- köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem. Szerintem kitalálsz magadtól is.
-Akkor nem bocsájtasz meg?- hangjában csalódottságot féltem felfedezni.
-Ez nem ilyen egyszerű- a hangom megremegett miközben ezt mondtam, legszívesebben odarohantam volna hozzá és el sem engedtem volna, de nem lehet- kérlek menj el!
-Rendben, legyen ahogy akarod.
Még pár másodpercig ott állt az ajtómban, majd hátat fordított és elment. Egy ideig csak néztem azt a pontot, ahol tartózkodott, majd a könnyek szép lassan elhomályosították a látásom és zokogva gömbölyödtem össze a fotelben. Miért nem tudok kifogni egy normális pasit? Miért kell mindig nekem szenvednem? Miért? Miért? Miért? Mit fogok tenni most? Visszamegyek hozzá? Vagy örökre elfelejtem?
Egész nap ezek a kérdések kavarogtak a fejemben.

14. fejezet- Tévedtem...léteznek

Sziasztok! A megszokottnál hamarabb hoztam a részt...nem is tudom. Most valahogy megszállt az ihlet. xD Nagyon szépen köszönöm a komikat az előző részhez :)) Most is nyugodtan hagyhattok egyet :) 

Sok puszi: Liza ♥ :)) 

-Ember kicsim. Mi lennék?- válaszolt zavart mosollyal.

-Hazudsz!- szóltam rá ingerültebben a megszokottnál, nem hiába, hisz őszinte embernek tartom magam, ezért elvárom, hogy az emberek velem is így viselkedjenek- csak az igazat!

Közelebb jött hozzám, a falnák döntött és megcsókolt. Mintha azt hinné, hogy ez miatt elfelejtem mit is szeretnék tőle. Tévedés.

-Ne is próbálkozz- suttogtam a fülébe.

-Komolyan tudni akarod?- kérdezte sejtelmesen.

Félénken bólintottam, már nem is voltam annyira biztos a dolgomban, de most nem riadhattam vissza. Szorosan magához ölelt majd óvatosan hátradöntötte a fejem. Nem ellenkeztem, mert tudtam semmi értelme, és csak elszalasztanám vele a lehetőséget, hogy megtudjam a titkát. Aprócska puszit lehelt a nyakamra, kellemes borzongás futott végig a testemen. Halk morgást hallottam és éles fájdalom nyílalt a nyakamba. Hirtelen nem tudtam mire vélni. Éreztem, hogy vérzek, de csak lassacskán esett le, hogy mit is tesz velem. De...ez..ez nem lehet, NEM! Ő...ő nem lehet VÁMPÍR!

-Lou, Louis!- apró sikolyok hagyták el a számat, reménykedtem, hogy valaki meghallja.

Térdeim minden egyes kortynál gyengülni kezdtek, a látásom pedig minél jobban homályosodott. Hiába küzdöttem ellene, az erő, ami benne volt számomra legyőzhetetlennek bizonyult. Egy pillanatra sem engedett szorításán. Másodpercről másodpercre minden kezdett elsötétülni előttem. Még utoljára hallottam egy ijedt kiáltást, és számomra minden megszakadt.

Louis szemszöge:

-Hé! Haver! Louis! Mit művelsz?! Engedd el azonnal!- kiabált rám egy ismerős hang.

A vér íze okozta sötét fátyol hirtelen felszállt az elmémből, és rájöttem mit is tettem. Először Zoe hófehér bőrét, és élettelen testét láttam meg, majd Niall sápadt arcát.

-Harry! Zayn! Liam! Gyorsan!- ordibálta, ahogy csak tüdejéből kifért.

Szinte pár másodperc alatt megtelt a konyha aggódó, vagy ijedt szempárokkal.

-Mit? Mit tettél vele?- Harry azonnal kitépte Zoe-t a karjaim közül, bevitte a nappaliba és gyengéden lefektette a díványra. 

Lefagyva néztem utána. Szabályosan undorodtam magamtól. Hogy tehettem ilyet azzal, akit szeretek? 

-Csinálj vele valamit!- kiáltott rám Zayn.

Felsőm ujjával megtöröltem az arcomat. Gyorsan odafutottam Zoe-hoz, megharaptam a csuklómat és az ajkaihoz nyomtam. Csak pár csepp, már annyi is elég ahhoz, hogy jól legyen.  Felnéztem Harryre, aki egy aprócska könnycseppet törölt le az arcáról.

-Bíztam benned. Nagy hiba volt- mondta idegesen- Miért kellett? Jól megvoltatok!

-Nem! Harry! Figyelj, sajnálom. Nem, nem is tudom mi ütött belém. Eszem ágában sem volt bántani őt. Így alakult.- sütöttem le a tekintetem. 

-Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem tőle- leguggolt Zoe mellé és elsimított egy tincset az arcából.

Az általam okozott sebek lassacskán kezdtek begyógyulni, majd végleg eltűntek. Az egész éjszakát átvirrasztottam mellette. A többiek gyorsan elaludtak, de nem is hibáztatom őket. Hajnalban szinte alig észrevehető köhögésre lettem figyelmes. Tekintetemet Zoe-ra emeltem, aki zavartan pislogott ide- oda. Gyorsan megböködtem Harry vállát, aki gyorsan felpattant és szorosan magához ölelte barátját. Én csak félénken meghúztam magam a háttérben, hisz rám most úgysincs semmi szükség.  Mikor ölelésüknek vége szakadt rám nézett. Szemében aprócska könnycseppek csillogtak. 

Zoe szemszöge: 

A felismerés villámcsapásként hasított belém. Majdnem meghaltam. Gyorsan felültem a kanapém és a lehető legmesszebb húzódtam Louis-tól. Nem érdekel, hogy ennek a mozdulatnak hála az egész világ homályossá vált előttem.Jelenleg ez volt a legkisebb gondom.  Hirtelen a nyakamhoz kaptam, de az ott lévő seb eltűnt. De hogyan? 

-Kicsim. Figyelj!- megérintette a karomat, de azonnal elrántottam- ne félj tőlem.

-Hogy mondhatsz ilyet? Megakartál ölni- vágtam a fejéhez- de te...nem létezhetsz. Hisz ez csak mese. Egyébként is. Hogyan lehetek életben?

-Nem nem az. Sajnálom. Nem akartam, csak annyira, szóval. Ezt nem tudom elmagyarázni- hadonászott össze-vissza a kezeivel.

-Próbáld meg- vontam vállat. 

-Majd ha jobban leszel- válaszolta higgadtan- idővel mindent elmondok.

-Mit? Azt, hogy egy ''vámpír'' vagy, aki nem is tudom- kerestem a megfelelő szavakat, de valahogyan nem találtam, hisz én ehhez nem vagyok hozzászokva- haza akarom menni!

Felálltam bementem a szobába gyorsan átöltöztem, mikor végeztem vissza mentem, odafordultam Harry felé.

-Ugye elviszel?- kérdeztem.

-Persze. Gyere!- elindult a garázs felé.

-Várj! Kérlek ne! Maradj! - Louis megfogta a csuklóm, de ezzel nem hatott meg, kirántottam a kezem a szorításából és futottam Harry után.

Beültünk az autóba és már úton is voltunk a biztonságot nyújtó otthon felé.

-Ne haragudj rá kérlek. Nehezem tudja kordában tartani magát. Idő kell hozzá- nézett rám, mikor leparkolt a ház előtt.

-Nem érdekel. Vagy elmond mindent, vagy SOHA többé nem lát engem. Ha ma délután nem jön el, akkor vége.

Ezzel fogtam magam, kiszálltam a járműből és berohantam a házba.

13. fejezet- Megvilágosodtam

Sziasztook!! :)) Most nem lenne hozzá semmi extra hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon szépen köszönöm a komikat és az első rendszeres olvasómért is hatalmas hála :) Minden kedves olvasómnak sok puszit és ölelést küldök :))

Liza :) ♥

Mikor felébredtem már otthon feküdtem az ágyamban. Fogalmam sincs, hogy kerültem haza. A rosszullétemből enyhe fejfájás maradt. Gyorsan felálltam, és megnéztem a nyakamat. A vörösen izzó seb még mindig ott volt, annyi különbséggel, hogy sokkal jobban fájt. Felvettem a köntösömet és kimentem a nappaliban beszélgető családomhoz. Julie is ott ült közöttük. Mikor meglátott hatalmas mosoly terült szét az arcán és a nyakamba ugrott. Bevallom őszintén nem is kicsit fájt ez a reakciója, de elviseltem és visszaöleltem.
-Végre felébredtél!- nevetett rám.
-Miért? Mennyit aludtam?- túrtam a hajamba.
-Kereken egy napot. Jobban vagy kicsim?- kérdezte aggódva anyu.
-Persze. Kicsit fáj a fejem, de ez már semmiség- mosolyodtam el- autóm hol van?
-Szerintem a srácoknál hagytad- vont vállat apu, majd újra belemerült az újságjába.
-Akkor megyek és felhívom valamelyikőjüket, hogy hozza el.- elindultam vissza a szobámba és előkotortam a telefonom.
Gyorsan tárcsáztam Louis számát, hisz ő az, akivel valójában találkozni akarom. Pár kicsöngés után fel is vette. Gyorsan elmondtam neki, hogy mit szeretnék és le is tettem. Egy kicsivel több, mint egy óra múlva már be is parkolt a garázsba. Jelenleg mindenki otthon volt, kivételesen még Alexa sem ment el sehova sem. Behívtam Louis-t a házba, hogy kicsit beszélgethessünk. Leültünk az ágyra a szobámba. Az ölébe húzott és szorosan magához ölelt.
-Nagyon aggódtam miattad tudod? Megijesztettél- gyönyörű kék szemeivel rabul ejtett- soha többé ne tedd ezt velem. Harry is majdnem szívrohamot kapott.
-Sajnálom. Nem..nem is tudom mi történhetett velem- válaszoltam.
Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Más srác valószínűleg megijedt volna, hogy elkapja a betegségem, de Ő nem. Jó érzés volt magam mellett tudni. Beszélgetésünket kopogás szakította félbe. Leszálltam Louisról és beengedtem anyukámat.
-Bocsi a zavarásért, csak hoztam nektek egy kis szendvicset- letette a tálcát az asztalra és ki is ment.
-Szuper! Már úgyis megéheztem- azonnal elvettem egy szelet kenyeret és beleharaptam. Louis pedig eldőlt az ágyon- te nem eszel?
-Nem köszi. Jó étvágyat- mosolygott.
-Hát te tudod- gyorsan megettem és mellé feküdtem. Fejemet a mellkasára hajtottam.
Belepuszilt a hajamba, majd elkezdte simogatni a kezem. Feljebb csúsztam, így a szemeink egy vonalba kerültek. Aprócska puszit nyomott a nyakamon lévő sebre.
-Nincs kedved nálunk aludni?- kérdezte.
-Anyuék úgyse engednénk- sóhajtottam.
-Majd én elintézem- felállt és kisétált a nappaliba.
Alig hallottam, hogy miről beszélnek, de a végén Louis hatalmas mosollyal az arcán tért vissza, ami csak egyet jelenthet. Sikerrel járt.
-Pakolj! Holnap délutáning a miénk vagy- nevetett.
-Hogy csináltad?- felültem az ágyon és megkerestem a táskám.
-Senki sem tud ellenállni a cuki pofimnak- vont vállat.
Gyorsan bepakoltam, elköszöntünk anyuéktól, majd beszálltunk az autóba. Útközben homlokomat a hideg ablaküvegnek nyomtam. Nem akartam elárulni Louis-nak, hogy mennyire fáj a fejem. Nem szeretném, hogy aggódjon értem. Mikor megérkeztünk kiszálltam az autóból és vettem egy mély lélegzetet. Louis kinyitotta a kaput és gyors léptekkel elindult a bejárat felé, én pedig követtem őt. Mikor beléptünk a házba hatalmas hangzavar fogadott minket. A zene szinte üvöltött a TV-ből a fiúk pedig ugrándozva énekeltek.
-Sziasztok!- kiáltotta el magát mellettem Louis.
Hirtelen négy szempár szegeződött ránk.
-Zoe!- futott oda hozzám Harry és gyorsan a karjai közé zárt- jól vagy ugye?
-Nincs semmi bajom- mosolyogtam.
Mindenki odajött és szorosan megölelgettek.
-Fáradt vagy?- kérdezte Liam.
-Egy picit- bólintottam.
-Gyere megmutatom, hogy hol is fogunk aludni- Louis megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után.
-Aztán csak okosan!- kiabált utánunk Harry  többiek pedig hangos nevetésben törtek ki.
Leraktam a cuccaim az ágyra és előszedtem  a pizsamámnak szánt felsőt és nadrágot.
-Hol van a fürdő?- kérdeztem.
-Szemben lévő ajtó- mutatott ki Louis.
-Köszi- gyorsan átfutottam, levetkőztem és beálltam a zuhany alá.
Mikor végeztem visszamentem a szobába és ledőltem az ágyra. Becsuktam a szemem és szinte azonnal el is aludtam.
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy nagyon ki van száradva a torkom. Elnéztem oldalra. Louis békésen szunyókált mellettem. Óvatosan felálltam és kicsoszogtam a konyhába. Kinyitottam hűtőt, a szemem azonnal megakadt Louis furcsa sötétvörös italán.  Kivettem a hűtőből elővettem egy poharat és töltöttem bele egy picit.  Beleittam egy picit. Ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor azonnal a vér ízét mondanám. Nem hiszem, hogy ez répalé lenne. Beszélnem kell Louis-val holnap reggel. Mi ez? Mi történik körülöttem. Hirtelen valaki megböködte a vállam. Ijedten fordultam meg. Lous komor arcával álltam szemben.
-Mit iszol?- kérdezte.
-Én..öhm....- dadogtam- mi ez?- böktem a poharamra- mert nem az, amit mondtál. Ki vele!
-Energia ital- vont vállat.
-Hazudsz! A gyűrűd olyan furcsa, szinte sosem eszel és ezt iszod. Mi vagy te? Őszintén! Áruld el! Most azonnal!- kiabáltam.

12.fejezet- Mi történt velem?

Sziasztok kedves olvasóók!! Új résszel jelentkezem. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, remélem, hogy megérte. Nagyon szépen köszönöm, az előző részhez a 3 komit. Nagyon örültem neki :)) Mostanihoz is össze lehet hozni ennyit?? :PP

Sok puszi és ölelés: Liza ♥

Reggel mikor felébredtem minden egyes végtagom fájt, a fejem pedig majd szét robbant. Megpróbáltam kinyújtani a lábamat, de nem nagyon sikerült. Végül 10 percnyi erőlködés után sikerült kimásznom az ágyból. Becsoszogtam a fürdőbe. A tükörbe nézve megijedtem saját magamtól. Az arcom hófehér volt, a szemem alatt pedig lila karikák éktelenkedtek. Olyan voltam, mint ez zombi. Összefogtam a hajam, de akkor ért a legnagyobb meglepetés. A nyakamon egy hatalmas vörös folt volt, melynek közepén két kis piros pötty éktelenkedett. Mikor hozzáértem a testem összerándult a fájdalomtól. Hogy kerülhetett ez ide? Megpróbáltam visszaemlékezni a tegnapi napra, de csak néhány homályos emlékem maradt a reggelemből. Mi történik velem? Egyre erősebben törtem a fejem a délután és az este történtek felelevenítésére, de semmi sem jutott az eszembe. Ha jól tudom a fiúkkal tartottam a szülinapot, így legalább már tudom, hogy honnan van a nyakláncom a karkötőm és néhány virágcsokor, de jelenleg ezzel nem elégszem meg. Miért felejtettem el mindent? Ez nem jellemző rám, hisz még csak nem is ittam. Beszélnem kell Harryval vagy Louis-al. Ők talán tudják ennek a kimaradásnak az okát. Megfontolt mozdulatokkal fogat mostam, megfésülködtem és felöltöztem. A reggelim már kint várt az asztalon, de rá sem bírtam nézni. Anyuék furcsállták ezt a a reakciómat, hisz a kedvencemet, gofrit sütöttek, de csak piszkáltam az ételt. Már nem is bírtam tovább az asztalnál ülni. Felálltam, de hirtelen vissza is pottyantam a székre. Az egész konyha forgott körülöttem.

-Minden rendben?- kérdezte aggódva anyu.

Csak bólintottam egyet és újra megpróbáltam a felállást. Most sikerrel is jártam.Felkaptam a kulcsomat a pultról és kisétáltam a garázsba. Beültem az autóba és már úton is voltam a srácokhoz. Hatalmas öröm volt leparkolni a házuk előtt. A fejem kegyetlenül fájt a lábaim pedig remegtek. Vettem néhány mély lélegzetet, majd kiszálltam a járműből és bizonytalan léptekkel elsétáltam a kapuig. Becsöngettem és vártam, hogy valaki beengedjen. Pár perc múlva Niall futott elém.

-Zoe! Te vagy az?- kérdezte meglepetten- minden rendben?

Megráztam a fejem és rátámaszkodtam a vállára.

-Van fájdalom csillapítód?- kérdeztem könnyeimmel küszködve.

-Persze, gyere be- hagyta, hogy belé karoljak és besétáltunk a házba- hé srácok! Nézzétek ki van itt!- kiáltotta el magát.

Az első aki megjelent Liam volt. Mosolyogva fütyörészett, de mikor meglátott el is tűnt az arcáról a boldogság legkisebb szikrája. A többieknél is ilyen reakciót váltottam ki. Harry és Louis együtt nevetgélve jöttek le hozzánk.

-Te jó ég! Zoe! Minden rendben!- kérdezte Harry, majd Louis felé fordult, aki ijedten nézett egyik fiúról a másikra.

-Persze, csak szédülök, és jól jönne egy fájdalom csillapító- válaszoltam erőtlenül.

-Jaj! Persze hozom is!- csapott a homlokára Niall, majd elindult a fürdőszoba felé.

-Gyere, ülj le- Louis odaállt mellém és nyomott egy puszit az arcomra.

Megfogta a kezem és besétáltunk a nappaliba. Niall is visszatért egy pohár vízzel és orvossággal a kezében.

-Parancsolj- nyújtotta át.
-Köszi- megpróbáltam rámosolyogni.
Bevettem a tablettát, majd ittam rá egy korty vizet. Zayn hozott egy pokrócot amit rám terített, a többiek pedig el sem mozdultak mellőlem.
-Nem tudjátok, hogy mit csináltam tegnap délután és este?- kérdeztem végül, és ezzel megtörtem a szobán uralkodó csendet.
-Velünk voltál, nem emlékszel?- kérdezte meglepetten Harry, én pedig megráztam a fejem- de, de..semmire?
-Nem- motyogtam.
-Feküdj le és pihenj- mondta Louis, majd lehajolt és egy aprócska puszit nyomott a számra.
Engedelmeskedtem neki. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd pár perc múlva el is aludtam.

Louis szemszöge 
-Mit tettél?- kérdezte rémülten Harry- azt mondtad, hogy az a rohadt nyaklánc megvédi!
-Nem én voltam- suttogtam- nem!
-Akkor ki?- szállt be a beszélgetésbe Liam.
-Fogalmam sincs.
-Ne hazudj kérlek! Csak te lehettél! Senki más! Megígérted! Tudtam! Tudtam, hogy semmi jó nem fog ebből kisülni!- Harry már a könnyeivel küszködött- majdnem meghalt. Nézz csak rá! Mond el, hogy mit látsz.
Végignéztem Zoe-n. Fehér bőre ragyogott, ahogy rásütött a nap. Arcát izzadságcseppek díszítették, tehát a gyógyszer elkezdett hatni. Néha összeráncolta a homlokát, vagy motyogott valamit, amit nem nagyon értettem. Fájt ránéznem. Bárcsak tudnám, hogy ki tette ezt vele. Elsimítottam egy tincset az arcából.
-Ne érj hozzá! Így is elég bajt okoztál már!- szólt rám Harry.
-Nem tettem semmit!! Arról tudnék, vagy nem? Egész este veletek voltam vagy nem?- védekeztem.
-De igen- mondta Niall- akkor ki volt az szörnyeteg, aki ezt tette szegény lánnyal?
-Nem tudom- elkezdtem piszkálni a gyűrűmet- de megfogom találni bárki is legyen az.
-Ajánlom is! Senki sem bánthassa őt büntetlenül!- Harry ökölbe szorította a kezét és idegesen járkált körbe- körbe a konyhában.
-Miért pont Ő? hisz nem ártott senkinek sem!- aggodalmaskodott Zayn- Louis csináld azt a nem tudom mit amitől jobban lesz.
Épp válaszolni akartam mikor halk zokogásra lettünk figyelmesek. Kimentünk a nappaliba és Zoe ült a kanapé sarkában, arcát a tenyerébe temetve. Odarohantam hozzá és megfogtam a kezét.
-Mi a baj?- kérdeztem rázta a fejét, nem mondott semmit sem- Kicsim, kérlek mond el, hogy mi történt? Miért sírsz?
-Csak, csak egy rémálom semmi komoly. Már, már hozzászoktam- szipogta.
Szorosan magamhoz öleltem és el sem engedtem. Éreztem, ahogy  sós könny cseppjei a vállamon landolnak. A fiúk pedig együtt érzően figyelték ezt a jelenetet. Felemeltem Zoe-t a kanapéról és elindultam vele az autóm felé. Óvatosan lefektetem a hátsó ülésre.
-Mit művelsz?- állt mellém Liam.
-Haza viszem. Miért minek látszik?- válaszoltam ingerülten.
Beültem a volán mögé és elindultam Zoe-ék háza felé. Mikor anyukája meglátta kislányát megijedt és azonnal hívta az orvost, nem mintha az segíthetne rajta. Jelenleg csak várni lehet, holnapra már jól lesz. Ezzel tisztában vagyok. Persze az orvos mást mondott, úgy tett, mintha tisztában lenne Zoe bajával, pedig fogalma sem volt róla. Ez csak még jobban felhúzott. Bárcsak közbeszólhatnák, hogy mi történt, de azzal magamat is elárulnám. Az orvos után én is elmentem, nem akartam tovább rontani a levegőt Holdenéknél.

11.fejezet-Rózsaszín felhők??

Sziasztok! Ahogy látjátok új résszel jelentkezem :)) Ez hosszabb lett, min az eddigiek de volt egy kis ihletem :DD Várom a komikaat Puszi: Liza ♥

Reggel hatalmas mosollyal  ébredtem, de mikor ránéztem Louis-ra lehervadt a mosolyom. Komor arccal bámult maga elé. Mi történhetett abban a pár órában amíg aludtam? Visszagondolva az estére nem mondtam semmi rosszat. Nem mondhatom azt, hogy tökéletes volt, mert akkor hazudnék. Aaron felbukkanása nagyon meglepett. Egy aprócska sóhaj hagyta el a számat. Lassan ülőhelyzetbe tornáztam magam és belenéztem Louis szemébe.
-Valami baj van?- kérdeztem bátortalanul, nem válaszolt semmit, csak tűrte a pillantásom- kérlek, mondj valamit!
-Ez így nem jó- suttogta maga elé.
-Mi? Mi nem jó?- teljesen kiakadtam, este még jó volt, akkor most mi baja lett?
-A tegnap este. Nekünk nem szabadott volna- a hangja olyan határozott volt, mint amilyennek még sosem hallottam.
-De nem történt semmi! Az csak egy csók volt, és, és nekem jelentett valamit. Lehet, hogy te nem így vele, de én igen. Fontos vagy nekem Tomlinson hallod!- böktem oldalba.
-Harry az egyik legjobb barátom, neki pedig te vagy a legjobb barátnője. Nekem is sokat jelentett a tegnap este, de nem lehet- felállt a kanapéról és elindult az ajtó felé.
-Állj meg! Kérlek! Nem hagyhatsz itt! Alexa sincs itthon a szüleim is messze vannak. Kérlek!- kiabáltam utána- miért nem a szívedre hallgatsz?!
-Komolyan? Azt akarod, hogy arra hallgassak!- megfordult, odajött hozzám és pár centire előttem megállt- akkor azt fogom tenni!!
Megragadta a derekam és magához húzott, beletúrt a hajamba és megcsókolt. Ez a csók tele volt szenvedéllyel, érzelemmel nem akartam, hogy valaha is véget érjen. Pár perc múlva levegőért kapkodva váltunk el egymástól.
-Látod, nem olyan nehéz ez- pusziltam meg- komolyan menni akarsz?
-Harry megfog ölni- mosolygott- de megéri. Délután jövünk a fiúkkal. Szia!- adott egy puszit a homlokomra és kisétált az ajtón.
Pár pillanatig csak néztem magam elé, aztán megráztam a fejem és bementem a fürdőbe. Elkészülődtem, majd nekiláttam a pakolásnak. Mindenhol rumli volt. Üres poharak szerte a földön, konfetti maradványok. Dél körül végeztem mindennel. Bementem a konyhába és dobtam össze magamnak valamilyen egyszerű ebédet. Elmosogattam magam után és leültem a Tv elé. Pár perce nézhettem mikor valaki csöngetett. Gondolom a fiúk azok. Kinyitottam az ajtót. Az első amit megpillantottam, az egy hatalmas rózsacsokor volt. Aztán megláttam mögötte az embert is. Aaron visszajött.
-Már megint te?- kérdeztem bunkón.
-Sajnálom a tegnapit. Nem voltam tudatomnál. Sosem bántanálak téged.- kezdte a monológját.
-Nem hiszek neked. Már többször is bántottál. Vagy elfelejtetted? Akkor emlékeztetek. Egy SMS. Rémlik? - kiabáltam.
- Meg volt rá az okom- vont vállat.
-Szeretném hallani- nekidőltem az ajtófélfának és vártam, hogy mondjon valamit, láttam rajta, hogy zavarban van. Vett egy mély lélegzetet majd belekezdett.
-Nem érdemeltelek meg. Bármennyire is szerettelek rá kellett jönnöm, hogy nem vagy hozzám való. Csak kihasználtalak és kész. Tudod mennyire fájt mikor megírtam azt az SMS-t??- nézett rám.
-Miért nem mondtad el élőben? Nem ettelek volna meg. Fájt volna akkor is, de így..- ráztam a fejem.
-Tudom. Kegyetlen volt tőlem, de akkor így láttam a legjobbnak. Zoe! Én még mindig szeretlek, de nem vagyok hozzád való. Neked olyan valaki kell, mint az a Louis nevű srác, aki tegnap megvédett. Én semmit sem tudnák neked adni- az utolsó pár mondatnál megremegett  a hangja- kérlek fogadd el ezt a csokrot.
A kezembe nyomta a virágokat, hátat fordított s kiment a kapun. Nem szóltam utána, mert semmi értelemét sem láttam. Bármennyire is megbánta azt, amit tett, én nem tudok ennyire egyszerűen megbocsájtani. Becsuktam az ajtót. Erről senkinek sem fogok mesélni, az egyszer biztos. A csokrát vázába tettem és bevittem a szobámba. Rápillantottam az órámra, a fiúk hamarosan itt lesznek. Előszedtem a maradék szendvicseket és sütiket, majd kitettem őket az ebédlőasztalra poharakkal együtt. Visszaültem a kanapéra és vártam a fiúkat. Pár perc múlva sikeresen elnyomott az álom. Vad csöngetésre ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Felálltam és futottam ajtót nyitni. A fiúk álltak előttem hatalmas mosollyal.
-Boldog szülinapoot!! Boldog szülinapoot!! Boldog szülinapot Zoe! Boldog szülinapoot!!- énekelték, nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Gyertek be- mosolyogtam.
Leültek a kanapéra és csak bámultak maguk elé.
-Most mi ez a nyomott hangulat?- kérdeztem.
-Akkor kezdem én!- pattant fel Harry- boldog szülinapot drága!
Megölelt és egy kis dobozt nyomott a kezembe.
-Harry! Emlékszel, hogy mit mondtam?- néztem rá mérgesen.
-Tudom, hogy nincs ajándék, de ezt muszáj volt. Bontsd ki!- parancsolt rám.
Engedelmeskedtem neki, és nem hittem a szememnek. Az a karkötő volt benne, amit pár napja mutattam neki az egyik kirakatban.
-Köszönöm!- mosolyogtam és adtam neki egy puszit.
-Én mondtam, hogy nem fog megölni- vigyorgott Fürtöske a barátaira.
A többiek is felálltak és átadták az ajándékaikat. Nem értettem, hogy miért költöttek rám pénzt, mikor meg sem érdemlem. Louis maradt utoljára. Előhúzott a zsebéből egy gyönyörű nyakláncot és a nyakamba akasztotta, majd ezt egy csókkal koronázta meg. A fiúk meglepetten néztek minket.
-Louis egy szóra, kérlek!- pattant fel Harry és elrángatta az érintettet a konyhába.

Louis szemszöge:
-Ez meg mi volt?!- idegeskedett Harry- megígérted haver! Baja eshet, ezzel te is tisztában vagy!!
-Nem fog semmi sem történni, a lánc amit kapott megvédi- válaszoltam higgadtan.
-Ez nem igaz! Nem felejtettem el, hogy mit mondtál, minden egyes szavadra emlékszek! - sziszegte a fogai közt, ennyire mérgesnek még sosem láttam- az a hülye nyaklánc nem jó semmire sem! Ha esetleg elveszted a fejed! Belegondoltál már? Szerintem nem! Ha bántani merészeled esküszöm kinyírlak!
-Ezzel nem mész nálam semmire sem. Nem ijedek meg tőled. Zoe fontos nekem Harry. Nem tudnák neki fájdalmat okozni, remélem, hogy ezzel tisztában vagy- mondtam és visszamentem a többiekhez, akik döbbenten néztek rám.
-Mi van?- kérdetem.
-Ááá semmi, semmi- rázták a fejüket.
Pár perc múlva Harry is csatlakozott hozzánk, de engem egy szóra sem méltatott. Normálisan..habár ez erős szó rá, de megünnepeltük Zoe szülinapját.

Blog trailer :))

10. fejezet- Végre!

Sziasztok emberek! Meghoztam az új részt! Nem lett hosszú, de erre ennyi bőven elég. Várom a komikat és a véleményeteket chat-ben is leírhatjátok :)

Sok puszi: Liza ♥

-Aaron! Te meg mit keresel itt?- kérdeztem az ex barátomat.

-Csak meglátogattalak cica- nevetett.

-Ne nevezz így!- szóltam rá- már nincs hozzá jogod.
-Ezt meg hogy érted? Egyébként meg boldog szülinapot- mosolygott- ajándékot nem vettem, de tudok valami jobbat.
Közelebb kezdett jönni hozzám. Elkezdtem hátrálni, de a falba ütköztem.
-Aaron ezt hagyd abba!! Kérlek menj el!
-Talán nem kellemes a társaságomban lenni? Cica!- és elkezdte csókolgatni a nyakam, ekkor esett le, hogy mi is a baj vele.
-Te részeg vagy! Hallasz!!- elakartam lökni magamtól, de erősebb volt nálam- AARON!!
Nem hallgatott rám. Ajkaival egyre feljebb jött majd megcsókolt. Egyre hevesebben és erőszakosabban. Nagyon féltem. Sikítani akartam, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Erősen megragadta a vállaimat és lelökött a kanapéra. Épp a bikinimet próbálta kikötni, mikor valahogyan a földre került. Ijedten néztem fel, Louis mérges arcával találtam szemben magam. Odasétált lassan Aaronhoz és behúzott neki egyet. Ráakartam szólni, hogy hagyja békén, de nem tudtam. Lefagytam amikor megláttam, hogy Aaronnnak vérzik az orra.
-Tűnj innen!- kiabált rá ingerülten- nem hallottad?
Aaron szép lassan elkezdett hátrálni a bejárati ajtóhoz, de előtte még visszakiabált.
-Az enyém leszel Zoe Holden! Ezt ne feledd!- és becsapta maga mögött az ajtót.
Arcomat a tenyerembe temettem és hangos sírásban törtem ki. Louis leült mellém és magához ölelt.
-Köszönöm- szipogtam.
-Nincs mit- adott egy puszit a homlokomra.
-Ha,  ha nem jössz akkor ki tudja, hogy mit  tesz velem- újra zokogni kezdtem- annyira féltem.
-Nyugodj meg. Kérlek. Már elment- szorosabban ölelt magához.
-Ő nem az az Aaron, akit ismerek. Ő sosem tenne ilyet. - letöröltem néhány könnycseppet az arcomról.
-Akkor milyen igazából?- kérdezte.
-Kedves, aranyos és nagyon tud szeretni- soroltam.
-Akkor miért szakítottatok?
-Mennyi időd van?- mosolyogtam rá.
-Amennyit csak akarsz- nevetett.
Elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam neki elejétől a végéig. A megismerkedésünket, a kapcsolatunkat a veszekedéseket mindent. Végül a szakításunkat, vagyis inkább az annak szánt SMS-t, amit tőle kapatam. Figyelmesen végighallgatott, nem is szólt közbe se semmi.
-Értem, de nem minden srác ilyen, hogy csak az az egy dolog számít- mondta mikor befejeztem.
-Nem, nem hiszek neked. Aaron is azt mondta, hogy ő más, de nem volt az- ráztam a fejem.
-Én az vagyok- lassan felnéztem csillogóan kék szemeibe.
Arcunk csak pár centire a másikétól. Aztán megtörtént. Olyan gyorsan és váratlanul. Annyira közel jött hozzám, ajkaink összeértek és..és a világ számomra elhomályosult. Csak ő volt és én, vagyis inkább mi.A gyomromban pillangók ezrei repültek fel. Ez a pár perc számomra felbecsülhetetlen volt. Belül ugrándoztam, mint egy kisgyerek aki új játékot kapott. A rózsaszín köd teljesen elborította az elmémet és csak ennek a pillanatnak éltem. Homlokát a homlokomnak támasztotta.
-Én teljesen más vagyok- suttogta és megpuszilt.
-Hiszek neked- válaszoltam.
Vállára hajtottam a fejem és betakartam magunkat egy takaróval. Mellette biztonságban éreztem magam. Pár perc múlva a fellegek közt járva aludtam el.