17.rész- Mit vétettem ellened?

Sziasztok! Újra jelentkezem, a megszokottnál kicsit hamarabb, de szerintem a hétvégéig egy szót sem fogtok hallani rólam, mert ugyebár kezd a suli és nem nagyon lesz időm :)) Köszönöm a komit is, sajnos most nem kaptam annyit, mint az előzőhöz :/ Most remélem, hogy elfogjátok mondani a véleményeteket, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érzéseket váltok ki az irományommal. :)) De nem is jártatom tovább a szám, jó olvasást!

Puszi: Liza ♥ :))

Szép lassan kezdtem magamhoz térni, és egyre jobban éreztem a csuklómba és bokámba nyilalló éles fájdalmat. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, nem hittem a látványnak. Egy koszos és büdös helység kellős közepén feküdtem egy undorító matracon. Csak egy aprócska lámpa próbálta meg bevilágítani az egész teret. Egy asztalka és egy szék álltak árván az egyik sarokban, a falakról pedig nagy darabokban potyogott le a festék. Fel akartam állni, de a karjaimat és lábaimat összekötözték. Hirtelen cipők kopogása törte meg a szoba csendjét. Egy lány guggolt le mellém. Hosszú barna haja gyönyörűen omlott a vállára,aranybarna  szemeivel az arcomat fürkészte, talán annyi idős lehetett, mint én, majd megszólalt.

-Jó reggelt Csipkerózsika- nevetett rám.

-Hogy kerültem ide?- minden erőmet összeszedtem, hogy ezt a pár szót ki tudjam mondani- hol vagyunk?

-Törzsgyökeres londoni vagy nem? Ismerned kéne ezt a helyet. Persze ha kívülről látnád tuti, hogy azonnal beugrana- a félelem, amit most éreztem elmondhatatlan.
-Miért vagyok itt?- kérdeztem újra.
-Nem emlékszel? Na se baj! Ha nem haragszol mesélek neked egy kicsit- megfogta a vállam és ülő helyzetbe rántott. Hogy lehet ilyen erős?- Nagyon nagy mázlista vagy Zoe!- miközben beszélt körbe sétált a teremben.

-Miért?- kérdeztem halkan.

-És még csak nem is vagy vele tisztában. Louis egy főnyeremény drágám! Nála jobbat keresve sem találhat ez ember- hangja visszhangzott a teremben- nem értem. Miért vagy rá mérges? Csak azt tette, amit a természete diktált neki- nevetett- persze te ezt honnan is tudhatnád?! Az éhség furcsa dolgokra készteti az ember lányát, ez esetben fiát- újra felkacagott- nem is csodálom, hogy nem bírta megállni. Isteni illatod van. A véred íze pedig, hmmm, szavakkal leírhatatlan.

-Ki vagy te? Miért bántasz? - mondtam ki ezeket egy szuszra.

-Jaj de bunkó vagyok! Lena Monroe. Drágám, én nem bántalak, csak hát tudod, vissza akarom kapni azt, ami engem illet, de amíg te a képben vagy ez valószínűleg lehetetlen. Louis sosem hagyna el téged.Viszont ha eltűnsz a föld színéről szomorú lesz és vigaszra lesz szüksége, amit nálam majd megtalálhat- magyarázta- és akkor újra boldogok lehetőnk együtt, pont, mint régen.

-Mi vagy te?- pontosan tudtam a választ, csak tőle akartam hallani, biztos akartam lenni benne.

-Sok fajta néven ismernek minket. Száz éve a Lycan kifejezés volt a nyerő, de én mindig is jobban szerettem a vámpír megnevezést- odasétált hozzám, leguggolt és egy hirtelen mozdulattal a nyakamba harapott, egy kínkeserves sikoly hagyta el a számat, nem ivott belőlem, csak fájdalmat akart okozni, két ujját a nyakamon ejtett sebre tapasztotta, mellyel elállította a vérzést- nem értem, még mindig, Louis miért nem ölt meg téged ott helyben? Túlságosan hozzá szokott ahhoz, hogy tettei az embert.- megtörölte a száját és tovább sétálgatott, hirtelen éles pittyogó hangot hallottam, a telefonom, üzenetet kaptam- már megint! Harry! Ennyire nem aggódhat érted!- nézte meg a mobilom.

-Hogy került hozzád?- kérdeztem erőtlenül, túlságosan is legyengültem, ha így folytassa akkor nem ,,élvezhetem'' sokáig a társaságát.
-Elvettem- vont vállat- unatkozok, játszunk valamit oké? Mondjuk, megadok a barátaidnak néhány infót, hogy hol is vagy. Ha estig megtalálnak akkor valószínűleg megúszod, de ha nem akkor volt Zoe, nincs Zoe- magyarázta.
-Ne! Kérlek engedj el!- nyöszörögtem- esküszöm, hogy soha többé nem beszélek Louisal! Könyörgök! Engedj el! Nem ártottam neked semmit!
-Nem hiszek neked, Harryvel túl jó barátok vagytok, szerintem az első adandó alkalommal összehozna nektek egy találkát. Na nézd! Most meg  hív téged! Hát, akkor most kezdődik el a játék. Én a helyedben imádkoznék egy sort- kacagott, majd a füléhez emelte a telefont.

Harry szemszöge:
Reggel vidáman ébredtem, mert tudtam, hogy két szerelmes szív ma újra egymásra talál. Tudom, tudom ez már olyan szinten csöpögős duma, hogy az elmondhatatlan, de most így érzek. Én csináltam meg magunknak a reggelit, gofrit, mert azt mindenki szereti. Louis kajájával meg nem tudtam mit kezdeni, azt majd elintézi magának. A többiek furcsállták a viselkedésemet. Nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy ÉN a konyhában sürgök- forgok. Beszámoltam nekik a tegnapi napról, hogy meggyőztem Zoe-t arról, hogy muszáj megbeszélniük a dolgokat Louis-al, mivel tegnap mikor hazajöttem már rég aludtak.
-Harry! Zseni vagy!- nevetett fel Louis.
-De haver, kérlek, hajnalig tiétek lesz a ház, de azért csak okosan!- kacsintottam rá.
-Styles! Hova gondolsz? Így ismersz te engem?- nézett rám ártatlanul.
-Erről inkább hadd ne nyilatkozzak, minden beszámolódra emlékszem- a többiek körülöttünk már a hasukat fogták a nevetéstől.
-Igen Louis, és tudod, az én szobám tabu, és szerintem a többieké is- szólt közbe Zayn.
-Hahaha, nagyon, nagyon viccesek vagytok- játszotta a sértődöttet.
-És persze a kanapé is- veregette meg a vállát Niall.
-Kérlek! Rögtön rosszra gondoltok!- szólt ránk, de már ő is elmosolyodott, valószínűleg eljátszott a gondolattal- amikor itt aludt sem történt semmi.
-Komolyan?- nézett rám Liam kételkedve- mert én nem hiszek neked!
-Srácok! Abba hagynátok!  Nem történt semmi és még egy ideig nem is fog!- jelentette ki határozottan.
-De ha rajtad múlna történne- szólalt meg újra ír barátunk.
-Az már más tészta- karjait keresztbe fonta, úgy nézett ki, mint egy öt éves kisgyerek- de én tiszteletben tartom Zoe-t, és semmit sem sietettek, meg ha úgy vesszük csak néhány napja járunk.
-Szerintem holnap mást fogsz mondani- vontam vállat- de most megyek felhívom, hogy akkor mikorra menjek oda érte- felmentem a szobámba és tárcsáztam a számát.
Furcsa módon nem vette fel. Hagytam neki egy halom üzenetet is, de semmi válasz. Még néhányszor hívtam, de csak az üzenetrögzítője kapcsolt be. Így hát felöltöztem és elmentem hozzájuk. Anyukája nyitott ajtót.
-Csókolom! Zoe itthon van?- kérdeztem.
-Nem nincs. Mi azt hittük, hogy nálatok aludt, de akkor nem. Tudod este nem jött haza- magyarázta látszott rajta, hogy nagyon keveset aludt, biztosan aggódik a lánya miatt.
-Megkérdem Julie-tól is!- mondtam.
-Felesleges fáradnod. Nincs ott, már felhívtam őt, ezért gondoltam, hogy veletek van, de akkor nincs- sóhajtott- hívnom kéne a rendőröket- néhány könnycsepp jelent meg a szemeiben.
-Semmi szükség rá, majd én megkeresem, lehet, hogy összefutott valamelyik barátnőjével és nála maradt éjszakára- magyaráztam, de magam sem hittem el amit mondtam.
-Kérlek estig találd meg, különben szólok a rendőröknek- mélyen a szemembe nézett, a ledöbbenéstől csak bólintani tudtam-nem. ez nem jó ötlet a rendőrök biztosabbak.
-Nem, tényleg nem szükséges!- mentegettem, mert ha valami természetfeletti van a dologban, akkor a rendőrök nem segíthetnek- tudja mit estére itthon lesz! Ígérem!
-Köszönöm- megpróbált egy mosolyt erőltetni az arcára, de nem sikerült neki- bízok benned Harry.
-Izé, akkor megyek is. Csókolom- elindultam az autóm felé.
Gyorsan írtam egy újabb SMS-t, de nem jött válasz. Pár perc múlva újra felhívtam, de most valaki bele is szólt hirtelen megnyugodtam, de aztán rájöttem valamire,a hang tulajdonosa nem Zoe. Furcsa érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy most valami rossz veszi kezdetét.