Sziasztook:! Tudoom, hogy eltűntem egy kicsit a térképről. Nem akartam, de kicsit sűrű volt a program. Próbák ballagásra, biziosztás aztán jött a szünet és ...nos igen.... Sajnos komikat sem kaptam, ami kicsit lehangolt:// A díjat itt is szeretném megköszönni:) És most tényleg várom a véleményeket a részről:))
Sok puszi és ölelés: Liza♥:))
A hűs éjszakai áprilisi szellő befújt a kabátom alá, ezért még feljebb húztam a cipzáromat és zsebre vágtam a kezeimet. Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb hazaérhessek, hisz már így is késésben vagyok. Rápillantottam a karórámra ami már hajnali fél kettőt mutatott. Ez szuper! Van négy órám arra, hogy teljesen kipihenjem magam holnapra. Igaz, hogy péntek lesz és a legtöbben hulla fáradtak leszünk, de akkor is! Tavaszi szünet előtti utolsó napon legalább egy kicsit nézzek ki jól. Utána úgyis lazulhatok egy teljes hétig Miami napos tengerpartján. Persze nem családi kirándulás. Harry és Louis ajánlották fel, hogy elvisznek, persze azt nem engedtem meg, hogy az utat helyettem fizessék., hisz elég zsúfolt 10 hónapom volt. Kezdve a szerelemmel, -ami még mindig tart, bár most egy kisebb hullámvölgyben került a kapcsolatunk-folytatva a Lena támadásával,amit még most sem hevertem ki teljesen. Azonban a legjobb dolog ami történt velem az unokaöcsém Sebastian születése volt. A kisfiú egy igazi tünemény. Tündöklő barna szemeivel azonnal elkápráztat mindenkit, már most tudom, hogy igazi szívtipró lesz belőle. Ilyenkor hinné azt az ember, hogy a nővére elköltözik és lesz egy plusz szobája a házban. Nos ezt csak hinné, ugyanis még Chaze is ideköltözött, hisz a szüleim szerint nagy a ház, elférünk. Persze! Ezt csak hitték!Hirtelen megcsörrent a telefonom,a kijelzőjén Harry neve villogott. Sóhajtozva felvettem és azonnal le is támadott.
-Otthon vagy már?- kérdezte aggódva. Már egy ideje ez megy. Minden este felhív, hogy mi van velem. Persze, egyszer elrabolnak, utána már nem vakarhatod le azt magadról.
-Nem még nem. Vagy várj. Most nyitom az ajtót- hogy hihető legyen ezért a telefont odatettem a zárhoz, hogy hallja a kulcs kattanását.
-Nem vagy vicces- ,,nevetett"- na mindegy. Holnap hatra gyere ide, vagy itt hagyunk. Szia!
-Várj! Louis még mindig pipa rám?- kérdeztem idegesen, közben a szívem a torkomban dobogott. Nem hinném, hogy megbocsájtott, hisz amiket a fejéhez szokok vágni a féltékenységi jeleneteimnél, azok korántsem kedves szavak. Jelen esetben azonban ténylegesen túlzásba vittem a vádaskodásokat.
-Mondjuk úgy, hogy hozzá sem lehet szólni.Igaz, hogy egy hete történt, de még mindig emészti magát miatta. Reménykedjünk, hogy nem lesz kedve levadászni fél Londont- próbálta elviccelni a helyzetet.
-Harry! Egy kis komolyságot! Ez fontos érted! - szóltam rá, kicsit ingerültebben kelleténél, majd a szám elé kaptam a kezem félve, hogy a pici felébredt, de nem hallottam zajokat így suttogva folytattam - nem akarom őt elveszíteni. Túlságosan is fontos nekem.
-A nyaraláson majd megenyhül- próbált biztatni- ismerem. Tudom, hogy így lesz. Ez miatt ne strapáld magad. Csak feküdj le, aludj egy kicsit és minden tökéletes lesz.
Levetettem a cipőmet és próbáltam kitalálni,hogy erre most mit is válaszoljak, de a végén egyszerűen megoldottam. Csak elköszöntem és le is tettem a készüléket. Gyorsan beálltam a zuhany alá és a lehető legkisebb zajt csinálva elkészülődtem az alváshoz.
Reggel kómásan, karikás szemekkel ültem le az asztalhoz reggelizni. Alexa már nagyban sürgött- forgott a konyhában, hogy a kicsi Sebastian ébredése előtt kész legyen mindennel. Egy ideig még rágcsáltam az almámat, de aztán meguntam és elindultam a suli felé.Mivel Julie lebetegedett ezért az unalom meghatározó eleme volt ennek a pár órának a ,,börtönben". Az esős, komor idő és az egész napos tanulás csak még jobban rátett egy lapáttal az amúgy is rossz napomra.
Otthon még egyszer utoljára átnéztem, hogy mindent oda tettem-e e bőröndömbe. Elbúcsúztam a szüleimtől és elindultam a fiúk háza felé. Izgatottan doboltam az autó kormányán és próbáltam kitalálni, hogy miként kérjek bocsánatot Louis-tól. Leparkoltam a kapu előtt, majd bizonytalan léptekkel bementem a házba. A fiúk idegesen rohangáltak össze- vissza, csak egy ember volt nyugodt és ült a kanapén.Odamentem hozzá és kezemet a vállára tettem. Megfordult, bennem pedig egy pillanatra összeomlott a világ, csak nem én tehetek róla? Louis szemei alatt sötét karikák húzódtak, arca sápadt volt és beesett.
-Szívem?! Minden rendben?- kérdeztem aggódva.
Azonnal megrázta a fejét, de tudtam, hogy hazudik. Egy hete valószínűleg nem evett semmit sem.Ezt Harry miért nem mondta el?! Miattam. Én tehetek róla, hogy most szenved.
-Louis. Kérlek! Sajnálom! Nem akartam kiabálni. Megtudsz nekem bocsájtani? - vártam egy kicsit, de semmi reakció- Szólalj meg! Ne tedd ezt velem. Nagyon szeretlek! Soha többé nem vágok ilyen durvaságokat a fejedhez! Sőt semmit sem! Megértő leszek veled. Csak bocsáss meg nekem!- könnyeim szép lassan végig folytak az arcomon, végül a kanapé támláján landoltak.
Behunytam a szemem vettem pár mély lélegzetet, de mire újra felnéztem Louis már nem ült ott. Hirtelen két kéz fordított maga felé majd jött egy csók, mely elmulasztotta minden kétségem.
-Szereltek- suttogta óvatosan.
-Kérlek egyél valamit- simítottam végig az arcán..
Megadóan bólintott, majd mikor már emberibb formája lett elindulhattunk a reptérre, hogy egy kis pihenésben is részünk legyen.
