19.fejezet- Félelem árnyékában

Bonjour emberkék! Ahogy látjátok új résszel jelentkezem:) Nagyon sajnálom a kését, de mostanában semmi sem akar összejönni, de azért így vasárnap ebéd utánra sikerült befejeznem:/

Először is szeretném megköszönni az előző résznél a komikat, imádlak titeket♥ Másodszor pedig mostantól visszaállok a Zoe szemszögű részekre!Hát ennyi lenne. Jó olvasást és várom a komikat. 

Puszi: Liza♥:))

Fájdalom és  szenvedés. Ezzel a két szóval tudnám leírni a Lena-val töltött órákat. A szavak amiket hozzám vágott a lelkemet, cselekedetei azonban a testemet tették tönkre.  A félelem, amit eleinte éreztem elpárolgott. Helyette az életben maradás utáni sóvárgás töltötte be a gondolataimat. Emlék képek százai cikáztak össze-vissza az elmémben. Hol a családom vagy barátaim arca jelent meg előttem, hol Aaron, vagy Louis. Vajon hiányozni fogok nekik? És ha igen akkor mennyire? Zavaros gondolat menetemből az ajtó hangos csapódása rántott ki. Nem láttam, hogy ki az, de éreztem, hogy most valami jó fog bekövetkezni. Hisz jelenlegi helyzetemnél rosszabb már nem lehet. A ruhám gyűrött és a koszos a hajam szintúgy. Az érzékszerveim már eléggé elgyengültek, szinte nem is hallottam, hogy ki, vagy kik beszélgetnek. Aztán felismertem a hangot. Louis hangját, miközben meglepetten kiáltott fogva tartómra. Majd hirtelen két kéz ragadott meg és rántott talpra. A lábaim már nem tartottak meg, ezért abban a pillanatban össze is estem volna, ha az valaki nem tartott volna erősen. ,,Engedd Őt el!'' kiabálta egy férfi hang, talán, talán Harry. Ő is itt van?  Miért kellett őt is bajba sodorni? 

Nem telt egy talán egy másodperc sem, és megéreztem azt a bizonyos égető fájdalmat a nyakamnál amit már kezdetett számomra megszokottá válni, majd támadóm elengedett és a földre zuhantam.Számomra már biztos volt a vég, túl sok vért vesztettem, és a sérüléseim sem a legszebbek. Sírni akartam, kiáltani, de nem tudtam. Csak feküdtem ott és vártam arra, hogy ennek az egésznek végre vége legyen.  ,,Gyerünk! Vigyétek már ki innen!!'' ordibálta valaki, de szép lassan minden kezdett összemosódott. Két erős kar fonódott a derekam köre és szép lassan felemelt majd elkezdett futni velem. Még homályosan láttam, hogy Lena nekiront Louis-nak, de aztán szép lassan mindenre sötétség borult. 

Valahol az élet és halál közt lebeghettem, nem tudom pontosan. Néha hallottam szó foszlányokat, vagy rémült sikolyokat, melyek egy lánytól származtak,de nem tudom, hogy kitől.Felzúgott egy motor, majd még egy, ajtó csapkodások zaja töltötte be gondolataimat.  Végül megéreztem valaminek az ízét, olyan ismerős volt, mintha már kóstoltam volna valahol, csak nem tudtam beazonosítani.. Ez az ital szép lassan terjedt szét a testemben. A kínzó fájdalom szép lassan enyhülni kezdett, de nem múlt el nagyon sokáig.Ezek után a maradék kapcsolatom is megszűnt a külvilággal. A hangok megszűntek, helyüket hatalmas, békés csend vette át. Kellemes érzésnek bizonyult.. Olyan volt, mintha egy réten feküdnék, ahol a fűszálak csiklandozzák a kezemet és lábamat, boldognak éreztem magam. Talán ez lenne a túlvilág, amiről már olyan sok mindent hallottam? Ahonnan még senki sem tért vissza? Ezzel számomra vége lenne mindennek? Zoe Holden már nincs többe? Vagy csak álmodom, és a szobámban fekszem a puha ágyikómban?

 Hirtelen a szívem a megszokottnál sokkal gyorsabban kezdett verni, a tüdőmből pedig kiszorult a levegő ami miatt köhögés szakadt fel a torkomból. Ebben a pillanatban ébredtem rá arra, hogy életben vagyok, mégsem haltam meg! Éreztem a takaró puhaságát a karomon, a napfényt, hallottam a madarak csicsergését csodálatos érzés volt. Szép lassan, egy picit félve kinyitottam a szememet. Az első dolog amit megláttam Louis megkönnyebbült arca volt. Mélyen a szemébe néztem, ő pedig aggódó tekintettel mért végig. Végigsimított az arcomon, olyan gyengéden, hogy szinte nem is éreztem. 

-Jól vagy? - kérdezte halkan.

Hirtelen a nyakamhoz kaptam, de a sebhelyek nem voltak ott. A kezeim és lábaim sem fájtak már, így hát bólintottam. Lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Átkaroltam a nyakát, ő pedig az ölébe húzott. Arcomat a nyakába fúrtam, éreztem, ahogy könnycseppjeim utat törnek maguknak és Louis felsőjén landolnak. 

-Annyira fájt, úgy féltem- szipogtam- megakart ölni. Azt mondta, hogy te az övé vagy, és hogy én útban vagyok. Elárulta, hogy miatta voltam rosszul. Emlékszel? Ki volt ő? Áruld el kérlek!- zokogtam.

Eltolt magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Láttam rajta, hogy nem akarj elmondani az igazságot. Hatalmas harc dúlhatott ez elméjében, nem tudta eldönti, hogy ,melyik lenne jobb. Az igazság, vagy a hazugság.
-Ő, tudod, ő- sóhajtott- a volt barátnőm. 100 éve találkoztunk New Yorkban és nagyon megszerettük egymást. Megtanított arra, hogy milyen jó is embernek leni, bár már nem voltam az. Mellette muszáj volt fékeznem az ösztöneimet és így szép lassan hozzászoktam ahhoz, hogy az álltai vér is ugyanolyan jó, mint az emberi. Boldogok voltunk és szerelmesek. Csak hát, mint minden normális ember ő is sokat betegeskedett. Egyszer nagyon elkapta a tüdőgyulladás, már az orvosok sem jósoltak neki semmi jót. Fájt őt úgy látnom. Nagyon szenvedett és fájdalmai is voltak. Csak vele akartam lenni az idők végezetéig, ezért átváltoztattam. Életem talán egyik legnagyobb hibájának bizonyult. Lena, teljesen megváltozott, már nem az a mosolygós és kedves lány volt, akibe beleszerettem, sokkal inkább egy érzelmek nélküli gyilkológépre hasonlított. ezért szakítottam vele.Tudom, hogy mellette kellett volna maradnom, és át kellett volna őt segítenem a nehézségeken, de nem ezt tettem, amit mára már nagyon bánok.  Akkor sem fogadta valami jól, és gondolom most bosszút akar állni. Annyira sajnálom, ha, ha nem hajszolom Harryt abba a hülye fogadásba, amit tudtam, hogy elveszít, akkor most nem történne veled ez! Minden az én hibám- tekintete ellágyult, szemei könnycseppektől csillogtak, még sosem láttam egy fiút sem sírni.
-Louis, figyelj! Túléltem. Fájt, de túléltem. Ne aggódj miattam kérlek- eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé.
-Ez még egyszer nem történhet meg. Megígérem, hogy megvédelek tőle- suttogta és egy aprócska puszit nyomott a számra.
-Ne ígérj olyat, amit nem biztos, hogy be is tudsz tartani- feleltem és visszamásztam az ágyra.
-Szerintem inkább pihenj le, és kérlek, mától viseld a nyakláncot amit tőlem kaptál. Megfog védeni- ezzel fogta magát felállt és kiment a szobából. Nem voltam fáradt, teljesen jól voltam, nem fájt semmim, még a fejem sem, de engedelmeskedtem neki.
Ledőltem az ágyra, magamra húztam a takarót és csak hagytam, hogy előtörjenek belőlem az érzelmek. Zokogásom töltötte be az egész szobát, majd valaki kopogott és Harry lépett be az ajtón.
-Zoe! Minden rendben?- ült le mellém.
Megráztam a fejem és csak még jobban a fejemre húztam a takarót.
-Hülye kérdés volt. Tudom- nevetett- esküszöm legközelebb hazakísérlek. Most haragszol rám?
-Nem, dehogyis! Nem a te hibád volt- szipogtam.
-Nagyon aggódtunk miattad! Még Julie-val is lefolytattam csak miattad egy hosszabb beszélgetést- mondta büszkén, én pedig elmosolyodtam, képtelen komolynak maradni.
-Ő is itt van?- kérdeztem, igaz, hogy csak homályosan emlékeztem dolgokra, de abban biztos voltam, hogy  a barátnőm hangját is hallottam.
-Hazament. Vagyis, inkább hazaküldtük. Pihenésre volt szüksége. Kicsit megviselték a mai nap történései és kisebb hiszti rohamot kapott, így hát beültettük Zayn autójába és most valószínűleg az igazak álmát alussza.- magyarázta- azt hittem, hogy strapabíróbb.
-Idefekszel mellém?- néztem rá ártatlanul. Ez már nálunk szokás volt, más lány nem hiszem, hogy megengedné a haverjának, hogy csak úgy vele aludjon, de  a mi barátságunk más. Olyanok vagyunk, mint a testvérek. Talán ő az az ember, akivel mindent képes vagyok megvitatni, talán még Alexánál is jobban megbízom benne,tudom, hogy ő képtelen lenne elárulni, vagy becsapni.
-Persze, de akkor menj arrébb- nem mozdultam, ezért megfogott és arrébb lökött.Lehúzott rólam egy kis takarót és bebújt alá.
Átölelt és elkezdte dúdolgatni a kedvenc dalunkat, mellyel pár perc múlva sikeresen álomba is ringatott.

18.fejezet- Elrabolva

Sziasztok drága embertársaim :DD Ahogy látjátok új résszel jelentkezem, de előtte szeretném megköszönni a komikat és az új rendszeres olvasókat♥ Imádlak titeket:) Most is megdobhattok néhány komival:))
Sok puszi: Liza:)♥

Harry szemszög:
-Kivel beszélek?- kérdeztem idegesen.
-Az most nem fontos- szólt vissza egy határozott női hang- na szóval,kedves Harry ha akarod még élve látni a kis barátnődet, akkor találd meg-nevetett.
-De hogyan?
-Ott vagyunk, hol madár sem jár,
Graffiti van graffiti hátán,
az ablakon nem látni ki a portól,
Zoe pedig retteg a holnaptól!- mondta el ezt a kis ''versikét''- éjfélig még van időd! Szia!
-Várj! Várj! NE! Ez most mit akar jelenteni?!- de már késő volt, a telefon sípolással jelezte, hogy a beszélgetésünknek itt vége szakadt.
 Pár másodpercre elgondolkoztam azon, amit mondott, de nem jutott eszembe semmi sem.Mérgemben egy hatalmasat csaptam a kormányra, aztán inkább elindítottam az autót, és a lehető leggyorsabban hajtottam hazáig. Berontottam a házba, összehívtam a többieket, és szóról szóra mindent elmondtam nekik.
-A francba!- csapott az asztalra Louis- London tele van graffitikkel és elhagyott házakkal. Nem fogjuk megtalálni. Szinte nem is ismerjük ezt a várost! - arcát a kezeibe temette, láttam rajta, hogy majd' szétveti az ideg.
Egy két órát csendben töltöttünk, mindenki az előbb elhangzott szavakat próbálta meg értelmezni, de egyszerűen semmi sem jutott az eszünkbe, hisz mi még nem élünk itt annyi ideje.
-Ahol madár sem jár...-ismételte Zayn - hol nem jár madár? Madarak mindenhol vannak! Csak nem a Holdra, vagy a Marsra vitte el?- próbálta meg elhumorizálni a dolgot, de nem jött neki össze.
-Ki az, aki ismeri Londont, és hajlandó lenne nekünk segíteni?- fordult felém Niall.
Egy pillanatra elgondolkoztam, hirtelen eszembe jutott.
-Julie!- pattantam fel, a hatalmas lendülettől a székem hangos csattanással ért földet- Julie! Julie! Julie!
-Most miért ordibálsz? Az elsőt is pont jól hallottuk- szólt rám Louis.
Nem foglalkoztam vele, előkaptam a telefonom, és már hívtam is a mi kis megmentőnket. Hát persze, hogy ő is pont most nem vette fel. Kifutottam a garázsba, beültem az autóba és már hajtottam is hozzájuk. Leparkoltam a házuk előtt, szapora léptekkel odamentem az ajtóhoz és mint egy elmebeteg elkezdtem ütni és csöngetni.
-Mi van már? Csak nem ég a ház?- nyitotta ki Julie mérgesen.
-Erre most nincs időnk! Gyere hopp az autóba! Majd nálunk mindent elmagyarázok!- hadartam el neki.
-De még pizsamában vagyok!- mutatott végig magán.
-Nem sűrűn izgat elhiheted! Gyere már!- megfogtam a kezét és elkezdtem magam után húzni.
-Ha azonnal nem állsz meg sikítok!- szólt rám, de nem tágítottam- hallod! Harry!
Az autóhoz érve illedelmesen kinyitottam neki az ajtót, és megvártam míg beül. Majd én is megkerültem a járművet és behuppantam mellé. Elkezdte a hisztit, de mintha nem is hallanám beindítottam a motort. Néhányszor, mikor az ajtó felé nyúlt megijedtem, hogy kifog ugrani, de hál Isten nem tette meg. Beálltam a garázsunkba és előreengedtem, a még mindig dühös Julie-t. Berontott a konyhába, ahol a fiúk hirtelen felkapták a tekintetüket.
-Magyarázatot követelek, de azonnal!- nézett körbe rajtunk-haza akarok menni! Úgy nézek ki, mint egy elmebeteg!
-Zoe-t elrabolták- böktem ki-ha kell akkor adok neked ruhát.
-Tessék? És ti meg itt ültök? Rendőrségnek szóltatok már?- kiabált le minket-nem kell a ruhád Styles!
-A rendőrök ebben a helyzetben nem tudnak segíteni- feleltem eltúlzott nyugalommal.
-Mert? Lehet, hogy néha nem találják meg a tettest,de szólni kell nekik- már nyúlt volna a telefonjáért, de megfogtam a kezét- engedj el Harry, de azonnal!
-Julie! Hiszel te a természetfelettiben?- állt fel a helyéről Louis.
-Nem! Miért hinnék! Az csak mese- rázta meg hevesen a fejét.
-Ha tényleg az lenne, akkor Zoe-t most nem rabolta volna el egy elmebeteg VÁMPÍR!- Julie nevetésben tört ki.
-Ez most jó volt srácok, de én hívom a rendőröket- újra a telefonjáért nyúlt, de most Louis akadályozta meg.
-Állj le oké! Lehet, hogy most nehéz felfognod meg minden, még ha nem is hiszel nekem segítened kell! Te vagy az egyetlen aki tudhatja, hogy hol van Zoe!- mélyen a szemébe nézett.
Először azt hittem, hogy beveti nála azt a "képességét", de aztán rájöttem, hogy Julie az nélkül is belefog menni.
-Mondjátok mit tudtok!-ült le az asztalhoz.
Elszavaltam neki a kis versikénket, ő pedig pár perc gondolkozás után rá is jött.
-Az öreg temetőnél! Oda senki sem megy, esetleg néhány beszívott fiatal, de ennyi. Körülötte is egy csomó elhagyott ház van!- felállt a székről és elindult a bejárati ajtó felé- nem jöttök? Vagy most mi van?
Mind az öten felálltunk, most kivételesen Louis autójával mentünk, csak Zayn ült át a sajátjába.

Louis szemszöge:
Erősen markoltam a kormányt. Sejtésem sem volt róla, hogy ki lehet az. Hála Julie-nak legalább már azt tudjuk, hogy hol keressük. Egy barátságtalan környék felé navigált minket.Mindenki megbámulta az autónkat, mintha még nem láttak volna ilyen járművet. Sokszor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha egy halom ember rávetné magát, pont, mint a zombie-s filmekben. Néhány öreg újságpapírt fújt el a szél az autó mellet. A nap lemenő sugarai vörösre színezték az út szélét tarkító pocsolyákat. Már órák óta úton voltunk, nem is hittem volna, hogy London ekkora város. Ijesztő egy látványt nyújtott az már egyszer biztos. A háztömbök  ritkulni kezdtek, embert is egyre kevesebbet láttunk.Vajon Julie honnan tudja ilyen jól, hogy merre kell mennünk?
-Itt állj meg!- szólt rám a hátsó ülésről-Ezekben a házakban évek óta senki sem lakik, talán csak néhány hajléktalan- mutatott ki az ablakon- szóval itt kezdjük a keresést.
-Nem! Te nem jössz sehova! Itt maradsz!- szóltam rá.
-Hova gondolsz Tomlinson! Ezek után itt nem maradok a kocsiban! Az kell, hogy valaki támadjon meg! Veletek megyek!- makacskodott, körbe néztem a fiúkon, akik mind hevesen bólogattak.
-Szuper! Leszavaztatok! Akkor menjünk- kitártam az ajtót és kiléptem a szabadba. -És a pizsamád?- céloztam az öltözékére.
-Nem érdekel- vont vállat és mellém állt.
Hűvös fuvallat csapta meg arcomat. Kellett nekem ebbe belerángatni a többieket.
-Akkor hol kezdjük?- mutattam körbe.
-Mondjuk ott- bökött a leglepusztultabb felé Zayn.
-Ja, tuti ott lesz- vontam vállat.
Hirtelen egy sikoly ütötte meg a fülemet, a többiek nem hallhatták, mert elég messziről jött
- Gyertek gyorsan!- elkezdtem rohanni a hang irányába, erősen kellett koncentrálnom, ezért kizártam a többiek kiabálását, majd pár másodperc múlva megéreztem azt az illatot, melyet akár 1000 közül is megismernék, Zoe parfümjének virág és vérének fémes illata keveredett a levegővel.
Megálltam a ház előtt, a többiek csak apró fekete pontoknak látszottak, még elég messze lehetnek, de nincs idő várni. Berúgtam az ajtót, de amit láttam teljesen ledöbbentett, kellett hozzá pár másodperc, hogy felfogjam, kivel is állok szemben.
-Lena! Te, te vagy az?- kérdeztem döbbenten.

17.rész- Mit vétettem ellened?

Sziasztok! Újra jelentkezem, a megszokottnál kicsit hamarabb, de szerintem a hétvégéig egy szót sem fogtok hallani rólam, mert ugyebár kezd a suli és nem nagyon lesz időm :)) Köszönöm a komit is, sajnos most nem kaptam annyit, mint az előzőhöz :/ Most remélem, hogy elfogjátok mondani a véleményeteket, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érzéseket váltok ki az irományommal. :)) De nem is jártatom tovább a szám, jó olvasást!

Puszi: Liza ♥ :))

Szép lassan kezdtem magamhoz térni, és egyre jobban éreztem a csuklómba és bokámba nyilalló éles fájdalmat. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, nem hittem a látványnak. Egy koszos és büdös helység kellős közepén feküdtem egy undorító matracon. Csak egy aprócska lámpa próbálta meg bevilágítani az egész teret. Egy asztalka és egy szék álltak árván az egyik sarokban, a falakról pedig nagy darabokban potyogott le a festék. Fel akartam állni, de a karjaimat és lábaimat összekötözték. Hirtelen cipők kopogása törte meg a szoba csendjét. Egy lány guggolt le mellém. Hosszú barna haja gyönyörűen omlott a vállára,aranybarna  szemeivel az arcomat fürkészte, talán annyi idős lehetett, mint én, majd megszólalt.

-Jó reggelt Csipkerózsika- nevetett rám.

-Hogy kerültem ide?- minden erőmet összeszedtem, hogy ezt a pár szót ki tudjam mondani- hol vagyunk?

-Törzsgyökeres londoni vagy nem? Ismerned kéne ezt a helyet. Persze ha kívülről látnád tuti, hogy azonnal beugrana- a félelem, amit most éreztem elmondhatatlan.
-Miért vagyok itt?- kérdeztem újra.
-Nem emlékszel? Na se baj! Ha nem haragszol mesélek neked egy kicsit- megfogta a vállam és ülő helyzetbe rántott. Hogy lehet ilyen erős?- Nagyon nagy mázlista vagy Zoe!- miközben beszélt körbe sétált a teremben.

-Miért?- kérdeztem halkan.

-És még csak nem is vagy vele tisztában. Louis egy főnyeremény drágám! Nála jobbat keresve sem találhat ez ember- hangja visszhangzott a teremben- nem értem. Miért vagy rá mérges? Csak azt tette, amit a természete diktált neki- nevetett- persze te ezt honnan is tudhatnád?! Az éhség furcsa dolgokra készteti az ember lányát, ez esetben fiát- újra felkacagott- nem is csodálom, hogy nem bírta megállni. Isteni illatod van. A véred íze pedig, hmmm, szavakkal leírhatatlan.

-Ki vagy te? Miért bántasz? - mondtam ki ezeket egy szuszra.

-Jaj de bunkó vagyok! Lena Monroe. Drágám, én nem bántalak, csak hát tudod, vissza akarom kapni azt, ami engem illet, de amíg te a képben vagy ez valószínűleg lehetetlen. Louis sosem hagyna el téged.Viszont ha eltűnsz a föld színéről szomorú lesz és vigaszra lesz szüksége, amit nálam majd megtalálhat- magyarázta- és akkor újra boldogok lehetőnk együtt, pont, mint régen.

-Mi vagy te?- pontosan tudtam a választ, csak tőle akartam hallani, biztos akartam lenni benne.

-Sok fajta néven ismernek minket. Száz éve a Lycan kifejezés volt a nyerő, de én mindig is jobban szerettem a vámpír megnevezést- odasétált hozzám, leguggolt és egy hirtelen mozdulattal a nyakamba harapott, egy kínkeserves sikoly hagyta el a számat, nem ivott belőlem, csak fájdalmat akart okozni, két ujját a nyakamon ejtett sebre tapasztotta, mellyel elállította a vérzést- nem értem, még mindig, Louis miért nem ölt meg téged ott helyben? Túlságosan hozzá szokott ahhoz, hogy tettei az embert.- megtörölte a száját és tovább sétálgatott, hirtelen éles pittyogó hangot hallottam, a telefonom, üzenetet kaptam- már megint! Harry! Ennyire nem aggódhat érted!- nézte meg a mobilom.

-Hogy került hozzád?- kérdeztem erőtlenül, túlságosan is legyengültem, ha így folytassa akkor nem ,,élvezhetem'' sokáig a társaságát.
-Elvettem- vont vállat- unatkozok, játszunk valamit oké? Mondjuk, megadok a barátaidnak néhány infót, hogy hol is vagy. Ha estig megtalálnak akkor valószínűleg megúszod, de ha nem akkor volt Zoe, nincs Zoe- magyarázta.
-Ne! Kérlek engedj el!- nyöszörögtem- esküszöm, hogy soha többé nem beszélek Louisal! Könyörgök! Engedj el! Nem ártottam neked semmit!
-Nem hiszek neked, Harryvel túl jó barátok vagytok, szerintem az első adandó alkalommal összehozna nektek egy találkát. Na nézd! Most meg  hív téged! Hát, akkor most kezdődik el a játék. Én a helyedben imádkoznék egy sort- kacagott, majd a füléhez emelte a telefont.

Harry szemszöge:
Reggel vidáman ébredtem, mert tudtam, hogy két szerelmes szív ma újra egymásra talál. Tudom, tudom ez már olyan szinten csöpögős duma, hogy az elmondhatatlan, de most így érzek. Én csináltam meg magunknak a reggelit, gofrit, mert azt mindenki szereti. Louis kajájával meg nem tudtam mit kezdeni, azt majd elintézi magának. A többiek furcsállták a viselkedésemet. Nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy ÉN a konyhában sürgök- forgok. Beszámoltam nekik a tegnapi napról, hogy meggyőztem Zoe-t arról, hogy muszáj megbeszélniük a dolgokat Louis-al, mivel tegnap mikor hazajöttem már rég aludtak.
-Harry! Zseni vagy!- nevetett fel Louis.
-De haver, kérlek, hajnalig tiétek lesz a ház, de azért csak okosan!- kacsintottam rá.
-Styles! Hova gondolsz? Így ismersz te engem?- nézett rám ártatlanul.
-Erről inkább hadd ne nyilatkozzak, minden beszámolódra emlékszem- a többiek körülöttünk már a hasukat fogták a nevetéstől.
-Igen Louis, és tudod, az én szobám tabu, és szerintem a többieké is- szólt közbe Zayn.
-Hahaha, nagyon, nagyon viccesek vagytok- játszotta a sértődöttet.
-És persze a kanapé is- veregette meg a vállát Niall.
-Kérlek! Rögtön rosszra gondoltok!- szólt ránk, de már ő is elmosolyodott, valószínűleg eljátszott a gondolattal- amikor itt aludt sem történt semmi.
-Komolyan?- nézett rám Liam kételkedve- mert én nem hiszek neked!
-Srácok! Abba hagynátok!  Nem történt semmi és még egy ideig nem is fog!- jelentette ki határozottan.
-De ha rajtad múlna történne- szólalt meg újra ír barátunk.
-Az már más tészta- karjait keresztbe fonta, úgy nézett ki, mint egy öt éves kisgyerek- de én tiszteletben tartom Zoe-t, és semmit sem sietettek, meg ha úgy vesszük csak néhány napja járunk.
-Szerintem holnap mást fogsz mondani- vontam vállat- de most megyek felhívom, hogy akkor mikorra menjek oda érte- felmentem a szobámba és tárcsáztam a számát.
Furcsa módon nem vette fel. Hagytam neki egy halom üzenetet is, de semmi válasz. Még néhányszor hívtam, de csak az üzenetrögzítője kapcsolt be. Így hát felöltöztem és elmentem hozzájuk. Anyukája nyitott ajtót.
-Csókolom! Zoe itthon van?- kérdeztem.
-Nem nincs. Mi azt hittük, hogy nálatok aludt, de akkor nem. Tudod este nem jött haza- magyarázta látszott rajta, hogy nagyon keveset aludt, biztosan aggódik a lánya miatt.
-Megkérdem Julie-tól is!- mondtam.
-Felesleges fáradnod. Nincs ott, már felhívtam őt, ezért gondoltam, hogy veletek van, de akkor nincs- sóhajtott- hívnom kéne a rendőröket- néhány könnycsepp jelent meg a szemeiben.
-Semmi szükség rá, majd én megkeresem, lehet, hogy összefutott valamelyik barátnőjével és nála maradt éjszakára- magyaráztam, de magam sem hittem el amit mondtam.
-Kérlek estig találd meg, különben szólok a rendőröknek- mélyen a szemembe nézett, a ledöbbenéstől csak bólintani tudtam-nem. ez nem jó ötlet a rendőrök biztosabbak.
-Nem, tényleg nem szükséges!- mentegettem, mert ha valami természetfeletti van a dologban, akkor a rendőrök nem segíthetnek- tudja mit estére itthon lesz! Ígérem!
-Köszönöm- megpróbált egy mosolyt erőltetni az arcára, de nem sikerült neki- bízok benned Harry.
-Izé, akkor megyek is. Csókolom- elindultam az autóm felé.
Gyorsan írtam egy újabb SMS-t, de nem jött válasz. Pár perc múlva újra felhívtam, de most valaki bele is szólt hirtelen megnyugodtam, de aztán rájöttem valamire,a hang tulajdonosa nem Zoe. Furcsa érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy most valami rossz veszi kezdetét.