8. fejezet- Minden egyre furcsább

Sziasztok! Meghoztam az új részt! :) Egész héten ezen gondolkoztam és hát..ez lett belőle. Remélem, hogy mindenkinek bejön :)) A komikat pedig várom ♥

Sok puszi: Liza :) ♥

Egy hideg, sötét erdőben vagyok. A ködtől semmit sem látok, de futok. Mikor hátranézek csak egy sötét alakot látok magam mögött. Még gyorsabban futok. A kavicsok felsértették a lábamat, a faágak pedig szét szaggatták a pizsamám. Legszívesebben lekuporodnék az egyik fa alá, de nem tehetem, Nagyon félek, most az életem a tét. És ekkor elesek, az egyik kiálló gyökérben. A sötét alak utolért és felém állt. Egy féloldalas mosolyt láttam az arcán. Annyira ismerős volt valahonnan. Kinyújtotta a kezét és elkapta kezem, majd megvillantotta a fogait. Egy vámpír. És lecsapott.

Jesszusom! Huh, csak egy álom volt. Hirtelen kivágódott az ablakom. A szívverésem azonnal felgyorsult.

-Ki az?- suttogtam, pont, mint amikor kicsi voltam, de biztos voltam benne, hogy nem kapok választ.

Egy furcsa árnyékot pillantottam meg a sarokban. Felálltam és odasétáltam. Egy, egy ember volt az. Nem láttam az arcát. Belenéztem a szemébe. Ő mondott valamit, majd arra eszméltem, hogy reggel van és újra az ágyamban fekszek.

Semmire sem emlékeztem a tegnap estéből. Az álmomból is csak foszlányok maradtak meg. Hallottam, hogy valaki csengett. Kiszálltam az ágyból és kisétáltam a konyhába. Hatalmas meglepetés ért. Louis ült az asztalnál.

-Szia!- mosolygott.

Ekkor belém hasított a felismerés. A férfi az álmomból. Ő volt. Hirtelen megszédültem. Gyorsan megkapaszkodtam a konyhapultban. Vártam, hogy kitisztuljon a fejem.

-Minden oké?- kérdezte.

-Persze- szép lassan odamentem az asztalhoz és leültem a vele szemben lévő székre.- miért jöttél?

-Csak benéztem- vont vállat.

-Mikor jöttél meg?- kíváncsiskodtam.

-Tegnap este. Jó végre itthon lenni.

-Ahha- elvettem a tálból egy almát és beleharaptam.

-Nincs kedved ma átjönni? -kérdezte.

-Bocsi, de Julie-val már lebeszéltem- ez persze nem volt teljesen igaz.

Igaz, hogy terveztük Julie-val egy újabb találkát, de azt nem hittem volna, hogy még ma újra találkozunk.

-Hozd el Őt is- mosolygott.

-Inkább nem. Tudod, Ő még fogjuk rá, hogy normális- magyaráztam.

-Ez esetben, itt az ideje, hogy ne legyen az. Kérleeek!!- felállt a székről és letérdelt elém.

-Jó, legyen- sóhajtottam.
-Klassz! Akkor 3-ra legyetek nálunk. Szia!- és kiment a házból.
Felnéztem a faliórára. Fél tizenkettő(!!) volt. Bementem a fürdőszobába és elkészülődtem. Mire mindennel végeztem az ebéd már tálalva volt.
-Végre a hercegnő is méltóztatott elkészülni- motyogta Alexa- csak Rád vártunk.
-Bocsi- válaszoltam és leültem a helyemre.

Elfogyasztottuk az ebédünket és mindenki mehetett a dolgára. Felhívtam Julie-t és elújságoltam neki, hogy mit is kell ma csinálnunk. Hogy is mondjam, nem fogadta valami nagy örömmel. Sokszor már Harry is sok volt neki, erre most még plusz négy idiótát a nyakába akasztok. Imádhat engem. Bementem a szobámba és elkezdtem készülődni. Egy kék virágos szoknyát vettem fel balerinacipővel és hozzá illő kiegészítőkkel, a hajamat pedig egyszerűen összefogtam. Halványan kisminkeltem magam is kész is voltam. Ránéztem az órámra. Még csak negyed három volt. Azt beszéltük meg, hogy pontosan félkor találkozunk a házunk melletti parkban. Nem volt sok kedvem bent ücsörögni, ezért inkább kimentem egy picivel hamarabb. Leültem az egyik padra és csak nézelődtem.
Imádom a nyarat. Szeretem hallgatni a madarak csicsergését, a virágok bódító illatáról pedig inkább ne is beszéljünk. Mivel itt Londonban nem olyan melegek ezek a hónapok nincs gondom a kánikulával sem. Épp a játszótéren sikítozó gyerekeket néztem, mikor valaki megbökdöste a vállam.
-Mehetünk? -kérdezte egy ismerős hang.
Mikor felnéztem Julie arcával találtam szemben magam.
-Persze felálltam és elindultam a fiúk háza felé.
-Kicsit- sem laknak messze- nevetett mikor megérkeztünk.
-Egy kis séta sosem árthat- vontam vállat.
Becsöngettem és vártam a választ. Pár perc múlva Liam jelent meg a kapunál.
-Na végre! Mi tartott ennyi ideig?- panaszkodtam.
-Összevesztünk rajta, hogy ki engedjen be titeket.- nevetett.
-Szuper- elindultam a ház felé vezető kis ösvényen.
A bejárati ajtóhoz érve megvártam Liamat és Julie-t. Liam kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Mikor beléptem a konyhába egy kisebb szívrohamban volt részem. A padlót vastag liszt réteg borította az asztalról pedig tojásmaradványok csöpögtek le.
-Ti meg mit műveltetek?- kérdeztem meglepetten.
-Sütit sütöttünk.- válaszolta büszkén Niall.
-Azt látom, de hogyan?- mutattam végig rajtuk.
-Ne izélj már. Inkább ölelj meg!- Harry elindult felém.
A ruhája tiszta liszt volt a kezét pedig tésztamaradványok díszítették.
-Ne közelíts Styles!- parancsoltam rá- neked nem otthon kellene lenned?
-Ugyan már!- nevetett és szorosan magához ölelt- törölték azt a járatot és inkább visszajöttem.
-Harry! Engedj el!-kiabáltam.
-Különben?
-Ez lesz- megfogtam a hozzám legközelebb lévő tárgyat és a fejéhez vágtam.
Szegénykémnek most törtem szét egy hatalmas tojást a fején.
-Hé! Ez most miért volt?- nyafogott, miközben a tojáshéjakat szedte ki a hajából.
-Csak úgy. Amúgy meg, jót tesz a hajnak- kacsintottam.
-Ez esetben- felkapott egy halom tojást és minél közelebb jött hozzám.
A többiek messziről figyelték az eseményeket. Néha megláttam Julie meglepett arcát, amin bevallom őszintén jót mulattam. A mi kis 'játékunknak' Harry kiáltása vetett véget.
-Au! Megkarmoltál- kapott a kézfejéhez.
-Bocsi, hadd nézzem- nyúltam a keze után, de elrántotta.
-Basszus! Zoe! Ez vérzik!- amint ezt kijelentette, Louis el is tűnt a konyhából.
Miért megy el folyton, ha valaki megsérül? Az egy dolog, hogy nem bírja a vért, de a legjobb haverján igazán segíthette.
-Ne parázz, nem fogsz belehalni!- jött oda Julie.
-Honnan vagy Te ebben ennyire biztos?- förmedt rá - lehet, hogy elkaptam valamilyen betegséget.
-Styles!- szóltam rá.
-Lehet, hogy meghalok!
-Styles!- már Julie is besegített.
-Híres ember vagyok, sok embernek hiányoznék.- nyafogott.
-HARRY!!- már mindenki, aki a konyhában tartózkodott rászólt.
-Zoe! Most kettő van belőled? Vagy csak képzelődök- kezét a homlokára tette.
-Fogd már be! Semmi bajod nem lesz!- böktem vállba.
Ezután elhallgatott és elkezdte a sértődöttet játszani. Kifertőtlenítette a 'hatalmas' sérülését és leült a kanapéra filmet nézni. Addig én bemutattam mindenkinek Juliet. Barátnőm a természetfeletti optimizmusával lehengerelte a fiúkat. Louis csak egy vagy két óra múlva jelent meg köreinkben. Kivételesen evett is valamit...mondjuk én a répasalátát nem nagyon mondanám tápláló ételnek, de Ő tudja. Ja, meg persze azt a furcsa piros löttyöt itta. Egyszer meg kell kóstolnom, majd ha nem figyel.
Késő estig hülyéskedtünk, majd hívtunk egy taxit és hazamentünk. Rászedtem Julie-t, hogy aludjon ott nálam, mivel a múltkori furcsa estém óta, nem érzem biztonságban magam a szobámba.