20.fejezet-Home, sweet home!

Sziasztok aranybogaraim:)) Újra itt vagyok, mert rájöttem, hogy felvételire nem kell annyit tanulni, és az írást is be tudtam szorítani:)) Köszönöm szépen az új rendszeres olvasókat és a komikat is..sajnos nem kaptam annyit, mint az előzőhöz:// Szóval ennyi is lenne, jó olvasást nektek:)) 

(előre is bocsi, ha összecsapottnak tűnne)

U.i.: kérlek szorítsatok hétfőőn:))

Puszil titeket: Liza :))♥

Hiába volt ott mellettem Harry, hiába vigyázott rám egyszerre öt fiú mégsem éreztem magam biztonságban.

Olyan érzés volt, mintha valaki folyton figyelne, pedig a szobában kettőnkön kívül senki sem volt.

 Merész kijelentés lenne, ha azt mondanám, hogy fél órát aludtam. Mert nem. Minden aprócska zajra felkaptam a fejem, már a barátom szuszogása is rémületet keltett bennem. Louis szavai visszhangzottak a fejemben. Mitől védene meg a nyaklánc amit adott. Csak egy egyszerű szívecskés nyaklánc, semmi több. De megbízom benne, jelenlegi helyzetemben még ilyen wudu  táncokat és eljárnák, ha azzal eltávolítanám azt az őrültet a közelemből.
 És a szüleimnek mit mondok? Hol töltöttem el két éjszakát? Habár, jobban belegondolva már felnőtt vagyok és nem tartozok magyarázattal.  Szóval, nincs is semmi gond. Csak hazamegyek és kész.Ugyan, kinek is akarom ezt bemesélni? Életfogytig tartó szobafogságot kapok, az már egyszer biztos.A nyaramnak ezennel hivatalosan is vége van.
 Hirtelen megkordult a gyomrom, jelezve, hogy már egy ideje nem ettem. Megböködtem Harryt, hogy keljen fel, és adjon valami ételt. Vonakodva és morcosan, de hajlandó volt kijönni velem a konyhába. Elővette a hűtőből a számomra már megszokott mirelit pizzát és betette a sütőbe. Amíg vártunk leült velem szembe a székre.
-Miért nem tudtál reggelig várni?- morogta, én pedig gyors pillantást vetettem a mikró órájára.
-Már reggel van- vontam vállat, és részben igazam is.
-Hajnali fél hat van. Most komolyan, mióta kelsz te fel ilyen korán?- bökött a homlokomra.
-Tudod Styles én el sem aludtam- világosítottam fel- talán arra a tíz percre amíg énekelgettél nekem. Amúgy meg- böktem a sütőre- kész a reggelink.
Felállt, de közben morgott valamit az orra alatt. Elővett két tányért egy kis sajtot és ketchupot majd letette elém. Elvettem a legnagyobb szeletet és jóízűen beleharaptam.
-Anyuéknak ugye szóltatok, hogy élek?- kérdeztem, ő pedig csak bólintott, lélekben valahol máshol járt- mi nyomja a pici lelkedet?- de mintha meg sem hallotta volna- Harold!- lengettem meg előtte a kezem.
-Hmm? Mi van?- kapta fel a fejét ijedten.
-Nem is figyeltél rám igaz?- játszottam a sértődöttet-pedig már egy ideje hozzád beszélek.
-Bocsi, csak tudod elgondolkoztam. Megkínoztak téged, de te mégis olyan jól viseled. Nem értem. Más egész nap összegömbölyödve itatná az egereket, de te itt mosolyogsz össze- vissza- megrázta göndör fürtjeit- áruld már el, hogy csinálod!
Erre a kérdésre nem számítottam. Állítólag jól tudok színészkedni, és ezt is csak ennek tudom tulajdonítani.
-Nem akarom, hogy lássátok mennyire fáj. Nem akarom, hogy gyengének higgyetek! Mert nem vagyok az! Tisztában vagy vele, hogy mennyire megviselt ez az egész? Szerintem rohadtul nem! Az lehet, hogy a sebeim hála Louis-nak nem fájnak, de a lelkem romokban hever. Fel tudod ezt fogni, hogy milyen érzés? Már hol tudnád?! Elég rossz belegondolni abba, hogy csak pár órán múlt az életem.- mire befejeztem a könnyeim patakokban folytak végig az arcomon-annyira rossz volt, annyira féltem.
Harry nem szólt semmit csak felállt odajött hozzám és szorosan magához ölelt. Karjai védelmezően fonódtak körém, és egész addig nem engedett el, míg fogjuk rá, hogy lehiggadtam.Jobb barátot nem is kívánhatnék magamnak. Utána már rá sem bírtam nézni a mi kis reggelinkre, csak haza akartam menni, a családommal akartam lenni.
-Megyek lezuhanyzok- jelentettem ki- tudsz adni, valamilyen normálisabb felsőt?- kérdeztem.
-Persze, várj meg itt- felállt és eltűnt a lakás sötétjében, bevallom kicsit paráztam egyedül lenni, többször is körbe néztem a konyhában, hogy biztos legyek benne, senki sem leselkedik rám.
Egy kis idő múlva Harry is visszatért és nekem dobott egy egyszerű fehér felsőt, amire egy háromszög volt rajzolva, meg persze egy törülközőt.
-Köszi- mosolyodtam el, és elindultam a fürdőszoba felé.
Nem akartam belenézni a tükörbe, mert szerintem megijedtem volna a látványtól. Inkább gyorsan levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Ahogy a meleg víz hozzáért a bőrömhöz felemelő érzés volt. Mivel csak férfi tusfürdőt és sampont találtam kénytelen voltam azokat használni. Kiszálltam a zuhany alól megtöröltem a hajam és magam köré tekertem a törülközőt. Most már beálltam a tükör elé és centiről centire végig mértem magam. Néhány helyen, ahol mélyebb sebeim voltak megmaradtak a hegek, és ezek örökre emlékeztetni fognak arra a sok szenvedésre, amit átéltem. Egy hatalmas sóhaj közben elkezdtem felöltözni, amikor ezzel végeztem kimentem és csak leültem a nappaliba. Rápillantottam a faliórára, ami hat órát mutatott. A többiek úgyis sokáig alszanak, addigra szerintem a hajam is megszárad. Igazam is lett. Mire mindenki elhagyta kényelmes kuckóját, addigra már jóval elmúlt tíz is. Aranyosan megkértem Louist, hogy vigyen haza. Először nem akarta, hogy elmenjek, de aztán addig győzködtem, míg be nem adta a derekát. Talán azt tette fel az i-re a pontot, mikor azt mondtam, hogy úgyis hetekig a szobámban fogok kuksolni, így lehetetlen, hogy valaki bántson.
Gyorsan elkészülődött és már úton is voltunk az otthonom felé. Leparkolt a ház előtt, majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Felálltam én is. Óvatosan átölelt, mintha egy törékeny porcelán baba lennék, majd egy gyengéd és rövid csókot lehelt az ajkaimra, de nekem ennyi nem volt elég. Én csak őt akartam most és mindörökké. Visszahúztam magamhoz, és talán ekkor rájött, hogy nem vagyok annyira sebezhető.
- Nagyon jól áll neked ez a felső, vissza se add Harrynek- motyogta a nyakamba.
 Boldog voltam, hogy végre kimutatja az érzelmeit, biztos, hogy fájdalmat érzett legbelül, minden egyes pillanatban amikor megérintett, de egy erősebb érzelem miatt képes visszafogni a keserves vágyat. Nem tudom, hogy mennyi ideje állhattunk ott, egymást ölelve, vagy csókolva, de egy hangos köhögés mindent félbeszakított. Elhúzódtunk egymástól és átnéztem a válla felett. Anyu komor tekintetével találtam szemben magam.
-Nyomás a házba!- mutatott a bejárat felé- remélem, hogy most elég időt voltatok együtt, mert egy ideig nem fogjátok látni egymást!
Mély lélegzetet vettem és nyomtam egy búcsú puszit Louis arcára.
-Szia- mosolyogtam rá, ő is ugyanezt tette, majd visszaült az autóba és elhajtott.
Szót fogadtam anyunak és szó szerint belibbentem a házba. Levetettem a cipőmet és a nappali felé vettem az irányt, ahol apu már várt rám. Kezével jelezte, hogy üljek le a kanapéra.  Helyet foglaltam és vártam, hogy ő kezdje el. Olvasószemüvegét letette az asztalra majd megszólalt.
-Merre jártál?- kérdezte.
-Hát tudod, aznap este mikor Harryvel voltam sétálni összefutottam az új barátnőmmel Lena-val, aztán elmentünk bulizni egy picit- igen, ennél nagyobb hazugságot álmomban sem tudtam volna kitalálni- utána ott aludtam nála, aztán összefutottam a srácokkal és elmentünk hozzájuk, végül ott is ott ragadtam.
-Értem, és a telefon számodra tabu? Nagyon aggódtunk érted, remélem hogy ezzel tisztában vagy- förmedt rám- legközelebb ne forduljon elő ilyen!
-Akkor szobafogságot kapok igaz?- megpróbáltam a legártatlanabb arcomat használni, hogy enyhe büntit kapjak.
Szüleim rezzenéstelen arccal egymásra néztek, majd anyu bólintott egyet, amivel valamit jelzett, tehát a sorsom a nyárra most eldőlt.
-Nem. Nincs semmiféle büntetés. Felnőtt nő lettél szerintünk ideje, hogy magaddal számolj el. Ha akarsz bent maradhatsz, ha nem, akkor szabad vagy. - az arcomra hirtelen mosoly ült ki, felugrottam a helyemről és szorosan megöleltem őket- azért nem kell megfojtani minket- figyelmeztetett apu.
Elengedtem a szüleimet, majd elindultam a szobám felé, de a fürdőszoba előtt megtorpantam. Furcsa hangok szűrődtek ki, olyan volt, mintha valaki zokogna.Benyitottam és Alexát láttam meg, ahogy a földön ül , és valamit tart a kezében. Bementem és letáboroztam mellé. Kicsit fölé hajoltam, hogy lássam, mi borította ki ennyire, de erre azért nem számítottam.
-Ez..ez az amire gondolok?- kérdeztem meglepetten, erre ő csak bólogatni kezdett- te, te... terhes vagy?