2014. március 23., vasárnap

2.évad 1.rész-Minden a feje tetejére áll

Sziasztok:) Na hát akkor meghoztam a 2. évad 1. részét. Igazából úgy tervezem, hogy ebből az évadból többet megtudhattok Louis múltjáról, valamint fény derül néhány új titokra is. Remélem, hogy mindenki elégedett lesz vele és senki sem fogja megbánni, hogy IGEN-re szavazott.
Puszi:Liza:) ♥

2 héttel a temetés után:
-Haver szerintem már elég lesz- tornyosult felém Harry magas alakja.
Kezében egy újkorában kék rongyot tartott, amit mostanra vörösre festett áldozataim vére. Odébb löktem a mellettem elterülő lány félholt testét, majd felpillantottam a kis göndörre.
-Nem még nem- ráztam a fejem, majd a másik oldalamra pillantottam ahonnan egy fekete hajú lány vigyorgott vissza rám.
Nem viselt mást csak fehérneműt, abból is azt a fajtát ami nem takarja a legtöbbet. Odahajoltam hozzá és nyelven hegyét végigvezettem karcsú nyakán, majd amikor elérkeztem arra a pontra, ahol a legtöbb vér van, egy aprócska sebet ejtettem rajta. A kis pöttyből vékony patakocskában csorgott le a vér, amit elbűvölve néztem. Majd elkezdtem inni. Az ismeretlen lány teste szép lassan elernyedt a kezeim között. Éreztem ahogy szenved, ahogy az élet elhagyja a testét, de nem érdekelt. Egyszerűen képtelen voltam törődni vele.
 Jelenleg ez jelenti számomra a mindenséget. Ez az egy dolog van ami életben tarthat ebben a kegyetlen, érzelmek nélküli világban.
-Louis- érintette meg valaki a vállam. Ránéztem és valami furcsa érzés kerített hatalmába.A kisugárzásától egy percre nyugalom szállt a lelkemre, vagyis arra ami maradt belőle. Egy szőke hajú, megviselt arcú, kisírt szemű lány állt mögöttem.
-Julie- suttogtam- mit keresel itt?
-Beszélni szeretnék veled- felelte egyszerűen.
Alapból sápadt bőrét most még inkább elhalványította a fekete gyászruha amit barátnője elvesztése miatt viselt. Annyira törékenynek látszott. Féltem, hogy ott helyben elájul. Kék szemei fáradtan és ijedten néztek körül a szobában. Volt, hogy a hatalmas vértócsákat nézte, vagy a mellettem elterülő félholt lányokat. Amikor pillantását rám emelte sajnálat tükröződött a szemében.
 Tudtam, hogy miről akar beszélni. Már többször is végighallgattam ugyanazt az unalmas monológot. Senki sem tudott semmi újat mondani. Mind arról szólt, hogy ők bizony teljes mértékben megértik, hogy nekem most mennyire nehéz, meg persze a kérlelő szöveg arról, hogy kapcsoljam vissza. Azt hiszik, hogy tudják mit érzek, pedig nem. Elvesztettem azt a személyt, aki számomra a világot jelentette. Több száz év után találtam valakit aki viszont szeret és nem tart szörnyetegnek. Erre tessék. Egy őrült elvette tőlem. Most, hogy mindent kikapcsoltam tökéletes az életem. A törött szív és a sok szenvedés már csak egy emlék, a szeretet pedig csak mese.
-Kérlek- szakított ki gondolatmenetemből Julie fáradt, gyenge hangja.
-Foglalj helyet- sóhajtottam.
Körülnézett, hátha talál valami normális ülőalkalmatosságot, de inkább állva maradt.
-Mit képzelsz te magadról?- emelte fel a hangját- mi ez itt körülötted? Azt hiszed, hogy Zoe erre büszke lenne? Mert barátom akkor te nagyon más világban élsz. Neked ez így jó?- mutatott körbe a szobában- én nem így ismertelek meg téged. Hol van az a kedves, aranyos srác aki bármit megtenne azért akit szeret?- kérdezte mérgesen.
-Meghalt- feleltem csendesen, sokkal inkább magamnak, mint neki.
-Nem hiszek neked- csóválta csalódottan a fejét- Louis a barátod vagyok és csak jót akarok neked. Ezzel a fiúknak is ártasz. Szerinted meddig fogják tűrni ezt?
-Jót akarsz?- néztem rá dühösen- akkor kérlek menj el.
-Nekem is hiányzik- hangja elcsuklott a szó végén- ez mindenkinek egy nehéz időszak- egyre szaggatottabban és lassabban beszélt- de el kell őt engednünk bármennyire is nehéz. Az élet megy tovább!
Könnyei végleg utat törtek maguknak és sebes patakok formájában folytak végig az arcán, majd landoltak a kanapé háttámláján.
-Te is igazán tovább mehetnél- néztem mérgesen a szemébe- senki sem hívott ide, főleg nem azért, hogy kioktass, mint a többiek.
-Rendben Tomlinson elmegyek, de csakhogy tudd, nem most hallottál rólam utoljára- ezzel hátat fordított és szép lassan kisétált a bejárati ajtón.
Én pedig ottmaradtam egyedül a sötétségbe burkolózott szobában. Minden redőny le volt húzva, az ablakokat is becsuktam, hogy a Nap legkisebb sugara se tudjon behatolni. Így volt most a legjobb. A gyűrűmet letettem az asztalra és csak néztem. Emlékek ezrei leptek el a régi, még emberi életemből.

-Louis úrfi készen áll?- jött be az egyik fiatal cseléd a hálószobámba- a hintó itt fogja önt hagyni.
-Egy pillanat- feleltem- Marie kérlek ide adnád a zakómat- mutattam a kézileg kifaragott szék felé melyen a ruháin pihentek.
-Parancsoljon- segített felöltözni. Ahogy a puha anyag érintette a bőrömet beleborzongtam.
Ma van a tavasz első miséje. Amikor mind az újjászületést ünnepeljük. Azt, hogy hiába múlik el valami, mindig jön helyette valami új, valami sokkal szebb és jobb. Pont úgy, mint a cseresznyefán. Amikor még zsenge és fiatal szinte alig van termése, majd ahogy egyre nő és erősödik sokkal több és szebb gyümölcs lesz rajta.
-Maga is eljön?- fordultam a cselél felé.
-Természetesen- bólintott mosolyogva- kicsit később indulok, mint maguk. Tudja még el kell rakodnom reggeli után. Kér még valamit?- kérdezte kedvesen.
-Egy csókot- feleltem.
A lány ledermedt a válaszomtól. Hisz valószínűleg nem kérik ezt tőle minden nap. Közelebb léptem hozzá egyik kezemmel átöleltem a derekát a másikkal pedig belöktem magunk mögött az ajtót.
-Ezt nem- suttogta félénken- ha a szülei megtudják. Magának Ms. Wright-al kéne lennie, tudja a jegyese.
-Nem érdekel- állánál fogva egy ujjal felemeltem a fejét és megcsókoltam....

Az emlékkép itt véget is ért. Ó Marie. Ő volt az első lány aki iránt többet éreztem szimpla barátságnál. Vele ténylegesen törődtem és szerettem, ha mellettem van. Volt valami abban az ártatlan arcában, kedves mosolyában ami miatt furcsa késztetést éreztem arra, hogy bizony őt akarom. Hiába volt menyasszonyom simán elszöktem volna ezzel a szobalánnyal. Még túl fiatal és meggondolatlan voltam. Hisz mit is tudhat a világról egy még szinte semmit se látott 17 éves suhanc?
-Louis ezzel mi lesz?- jött be a szobába Niall.
-Tessék?- fordultam felé- bocs elvoltam gondolkozva.
Csak körbemutatott a szobán és már tudtam is, hogy mire gondol. Odamentem a lányokhoz, megitattam őket a véremmel ez a rész ezzel le is volt tudva. Gyorsan kimentem a felmosó cuccokért és kipucoltam az egész ebédlőt.Mikor végeztem újra felvettem a gyűrűmet, felkaptam egy kabátot és elindultam utamra, hogy valami jó buli után nézzek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése