Sziasztok kis nyuszicsibéék:DD Meghoztam az új részt...tuddooom..hosszú szünettel, de azért itt van..szerintem ebben a részben nincs semmi extra, de néha ilyen is kell:D A jó hír az, hogy felvetteeeek:DD Szóval már nem kell annyit várni a fejezetekre:)) Szeretném megköszönni a komikat is, és persze a 3 díjat amit kaptam (odáig még nem jutottam el, hogy ki is tegyem) Meg persze a kritikákat is:)) Szóóvval a véleményeket várom komiba vagy chatbe:DD Jó olvasást!!
Sok puszi és öleléés: Liza :))♥♥
A kérdésem után nyomasztó csend telepedett a szobára. Számomra a hallgatás egyet jelent a beleegyezéssel, tehát akkor a családunk egy taggal bővül. De hogy történhetett ez? Hisz Alexa mindent előre megfontol, ő nem ilyen.
-Nem, én..én nem lehetek terhes! Az lehetetlen!- suttogta maga elé, szemei aprócska könnycseppektől csillogtak- a teszt sokszor hazudik. Lehet, hogy most is ez a helyzet! Sőt biztos!- hiába próbálta bizonygatni, láttam rajta, hogy még magának sem hisz- ugye?- kérdezte félénken.
Nem válaszoltam, hisz nem akartam hazudni neki sem téves kételyek közt hagyni.
-Gyere gyorsan elmegyünk az orvoshoz- megpróbáltam a lehető legnyugodtabb hangnemben beszélni, de nem nagyon jártam sikerrel.
Alexa csak bólintott, majd óvatosan felállt. Én is követni akartam a példáját, de hirtelen megszédültem és visszahuppantam a kemény csempére.
-Minden rendben?- kérdezte aggódva a nővérem.
-Persze nincs semmi bajom, csak egy pillanat- hazudtam.
Igazából zsongott a fejem, gondolom a vérnyomásom jelenleg a padlót súrolja és a félelemtől remegtek a térdeim. Hogy mitől féltem? Eszembe jutott, hogy emberek közé kell mennem, ahol veszély leselkedik rám, mert Lena valószínűleg nem adja fel addig, amíg el nem éri a célját.
Pár pillanatra lehunytam a szemem és vettem pár mély lélegzetet majd újra próbálkoztam, ezúttal sikerült felállnom.Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcom így egy kicsivel jobban éreztem magam. Bementem a szobámba és gyorsan átöltöztem. Mire végeztem már Alexa is készen volt. Gyalog indultunk el a kórház felé, hisz egyikünk sincs abban az állapotban, hogy volán mögé üljön. Útközben egy szót sem szóltunk egymáshoz, de ez nem kínos csend volt inkább megnyugtatónak mondanám. Az autók zaja amúgy is tökéletes aláfestésként szolgált. Mindketten csendesen próbáltuk meg feldolgozni az elmúlt pár nap eseményeit. Ő is mást és én is.
Negyed óra múlva már a kórház legfelső emeletén ültem és vártam arra, hogy a nővérem végezzen.Mellettem egy boldog pár ücsörgött, akik már a születendő gyermekük nevét tervezgették. Hirtelen belegondoltam abba, hogy én milyen szülő leszek. Az is eszembe jutott, hogy kit tudnék elképzelni kislányom vagy kisfiam apukájának. Egyértelműen Louist, de neki nem lehet gyermeke, hisz ha úgy vesszük, akkor ő már nem él. Vagyis aztán kitudja, arra már rájöttem, hogy a filmek nem mindig mondanak igazat, de ebben szerintem van némi logika. Ez a tény elszomorító számomra, hisz minden vágyam egy tökéletes és boldog család, valamint egy aranyos kiskutya. Gondolatmenetemből az ajtó hangos csapódása zökkentett ki. Alexa ült le mellém, de nem mondott semmit, csak a kezembe nyomott egy darab papírt. Minden sort kétszer, vagy háromszor elolvastam, hogy ne hagyjak ki egyetlen aprócska szót vagy betűt se. Szóval a teszt mégsem hazudott. Alexa nyolc és fél hónap múlva egy kisbabának fog életet adni.
-Hogy érzed magad?- kérdeztem.
-Furcsán- sóhajtott- hogyan fogom ezt elmondani Chaze-nek és anyuéknak? Még túl fiatal vagyok hozzá. Mi lenne ha..?- de itt félbeszakítottam.
-Csodálatos anya leszel ne aggódj, a kor nem számít, de tudom, hogy mire gondoltál. Az abortusz nem megoldás. Annak a kisbabának csodálatos családja lesz- biztattam- ezt tudom. Te vagy a legmegfelelőbb ember erre a feladatra. Ne félj. Mi ott leszünk melletted. Egész végig támogatni fogunk- mosolyogtam rá- Chaze miatt sem kell aggódnod. Boldog lesz, higgy nekem. Szerintem mindketten készen álltok rá.
- Biztos?- nézett rám félénken.
Rábólintottam erre megölelt és zokogni kezdett. Az aranyos pár mellőlem épp most ment be a rendelőbe. Ők valószínűleg nevetve és felhőtlenül fognak kijönni onnan.
-Gyere menjünk haza- kibontakoztam az öleléséből és elindultam a lépcső felé.
Alexa is követett. Gyorsan hívtunk egy taxit, mivel ennyi séta már elég volt mára. Feszültem ültünk az autó hátsó ülésén. A sofőr néha kérdezett valamit, de mi csak egyszerű tőmondatokban feleltünk vissza. Nem volt sok kedvünk a társalgáshoz.
-Mi lenne, ha még nem most mondanám el?- súgta a fülembe a nővérem.
-Tedd, ahogy jónak látod én nem szólok bele- vontam vállat- a te döntésed.
-Tudod mit, az első ultrahangos képet fogom nekik megmutatni, így egy kicsit szépítem az egészet nem? Szerinted hogyan fogják fogadni?- aggodalmaskodott, persze, hisz nem is ő lenne.
-Nem lesz semmi gond. Szerintem most azonnal menj el Chaze-hez, hogy ő tudja meg hamarabb- tanácsoltam neki, hisz én is ezt tenném- aztán jöhet a család többi része.
Gyorsan szólt a sofőrnek, hogy őt máshol tegye ki, de először engem vigyen haza. Utunk további része csendben telt. Gondolatban elterveztem, hogy mit fogok tenni amikor hazaértem. Először mindenképpen felhívom Julie-t, hogy mi van vele. Valószínűleg furcsán vagy inkább rémisztően hatottak rá az események. Másodszor pedig....nos azt majd még eldöntöm.
A jármű hirtelen lefékezett. Kinéztem az ablakon és megláttam az ismerős fehér kerítést és a zöld pázsitot.
-Köszönöm- mosolyogtam.
Gyorsan elővettem a pénztárcámat és kifizettem az utamat. Berontottam a házba majd se szó se beszéd bezárkóztam a szobámba.Ledőltem az ágyra és már tárcsáztam a barátnőm számát aztán csak vártam, hogy felvegye. Pár kicsöngés után már hallottam is a megkönnyebbült hangot a vonal végéről.
-Istenem! Zoe! Minden rendben? Ugye semmi bajod?! Ugye Louis nem bántott? És az a lány? Ki volt ő?- bombázott a kérdéseivel, tehát a fiúk nem avatták be őt ezekbe a dolgokba.
-Semmi gond. Louis nem bántott ne aggódj miattam, már jól vagyok- persze azt nem kell tudnia, hogy már volt szerencsém megtapasztalni a vámpírság árnyoldalát az ő részéről is- Lena pedig hát fogalmam sincs, hogy ki ő, de már nincs semmi gond. Nem kell aggódnod- megpróbáltam lenyugtatni, de szerintem lehetetlen lesz.
-Értem, szóval akkor annak a sok hülye könyvnek és filmnek mégis volt valóságalapja?- kérdezte, nem láttam az arcát, de így is tudom, hogy nagyon megviselték a történtek, valószínűleg most is a könnyeivel küszköd, de tartsa magát.
-Igen volt- sóhajtottam- de tudod mit, találkozzunk a megszokott helyen másfél óra múlva. Mindent elmondok- ezzel kinyomtam a készüléket.
Gyorsan beállítottam rajta az ébresztőt, ha netán elnyomna az álom ne késsek el. Letettem a telefont az éjjeliszekrényemre és lehunytam a szemem. Egy ideig még hallgattam a madarak csicsergését és az óra kattogását, de aztán szép lassan minden elmosódott.
Erős fájdalom nyílalt a fejembe, majd a fájdalom szép lassan átvándorolt a derekamra. Kinyitottam a szemem, majd mikor a szoba körvonalai kirajzolódtak rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Két srác lépett be az ajtón. Arcukon komoly aggodalom ült. Rám néztek, majd a göndörke azonnal odafutott az ágyam mellé.
