Játék

Sziasztok!Arról lenne szó,hogy a társammal gondolkoztunk és arra jutottunk,hogy jó lenne egy ilyen kérdezz-felelek videó.A kérdéseiteket várjuk komiban,chaten vagy az alábbi e-mail címen(ineedahero1d@gmail.com).Arról kérdeztek amiről csak akartok,nincs adott téma.Puszi:Liza♥

26. fejezet- Lesz ez jobb is

Sziasztok! Igen visszatértem egy rövidke fejezet erejéig:) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog!

Puszi:Liza

Másnap reggel már a repülőn ültünk és hazafelé tartottunk. Harry és Louis idegesen beszélgettek valamiről, amiből egy árva szót sem értettem. Folyton egy nyaklánc került szóba és egymást hibáztatták azért, mert nem emlékszem rájuk. Ez olyan furcsa. Ha tényleg úgy van, ahogy azt ők mondják hatalmas szerepet játszhattak az életemben így gát lehetetlen, hogy csak úgy elfelejtsem őket.
Elővettem a telefonom. Egy halom közös képünk volt, de még rajtuk kívül 3 idegen srác is fel-fel villant néhány fotón. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, de hősiesen visszafojtottam kitörni készülő könnyeimet. Előszedtem a fülhallgatómat és átböngésztem a listámat. One direction, One diection, One direction....kik ezek? Odafordítottam Harry felé a telefont és megkérdeztem, hogy ismeri-e őket. Vett egy mély lélegzetet és csak megrázta a fejét.
-Csak hallgasd meg őket- fogta meg a kezem Louis-vagy tudod mit, mi is énekelhetünk neked- böködte oldalba haverját.
És akkor rázendítettek egy dallamra, mely megremegtette testem és lelkem. A szavak őszintesége melyek elhagyták ajkaikat miközben angyali hangjuk betöltötte az egész repülőgépet egyszerűen gyönyörű volt.
-Moments in time....- énekelték el az utolsó sort.
Ez a dal annyira más volt. Tudom, hogy valami, valahol nem is olyan mélyen összetört bennem, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy mi az. A fiúk arcáról szomorúság tükröződött le, melynek valószínűleg n vagyok az okozója.
-Ööö, köszönöm- mosolyogtam rájuk- akkor izé, én nem is zavarok tovább, csak ezt akartam tudni.
Befordultam az ablak felé és csak engedtem a zenémet a fülhallgatóból. Fejemet a kemény, hideg ablaknak nyomtam, ezzel enyhítve a migrénemet. Esküszöm, ez az egész olyan, mintha egy latin szappanoperában lennék. Elfelejtettem az állítólagos életem szerelmét, valamint a legjobb barátomat, ezen kívül az elmúlt pár évből sok minden nem egészen tiszta.
 És akkor jött a One Direction. Megismertem a két hangot. Lassan ránéztem először Harry-re majd Louis-ra.
-Ti? Ti? Ők? Ti vagytok ők?- mutogattam erősen a telefonomra- de ti híresek vagytok!
Csak vállat vontak és mintha mi sem történt volna hátradőltek az ülésükben. Ezt nem hiszem el! Most vagy ennyire hasonlít a hangjuk, vagy ők tényleg hatalmas tinisztárok. Nem az nem lehet. Inkább lehunytam a szemeimet és kiűztem a fejemből minden káros gondolatot.
Pár óra múlva már otthon ültem az ágyam szélén és a kis Sebastiannal a karjaimban. Épp egy altatódalt énekeltem mikor anyu rám nyitotta az ajtót.
-Minden rendben? Feldúltnak látszol- suttogta és közben leült mellém.
Bólintottam egyet és közben óvatosan letettem a békésen szunyókáló unokaöcsémet az ágyra.
-Harry és Louis miért nem jöttek be?- kérdezősködött tovább.
-Nem tudom, biztos siettek- vontam vállat.
-Csak nem szakítottatok?- fogta meg a kezem aggódva-nekem bármit elmondhatsz.
-Anyu, nincs semmi gond. Csak egy kicsit veszekedtünk ennyi az egész, nem nagy ügy- hazudtam, hisz mit gondolna rólam ha azt mondanám, hogy elfelejtettem a legjobb barátom és ,,életem szerelmét''?
-Értem. Akkor hát beszéljétek meg és ennyi- mosolygott rám.
Még ha ilyen egyszerű is lenne. Egy egyszerű kis vita nem viselne meg ennyire, de most fogalmam sincs, hogy mit tegyek

***

Ahogy teltek a napok, hetek úgy töltöttem egyre több időt 5 fiú társaságában. Az emlékeim nem tértek vissza, hiába próbálkoztunk bármivel is. Naponta többször is visszanéztük a képeket, zenéket hallgattunk, történeteket meséltek, de semmi egyszerűen ott ahol sötétség volt sötétség is maradt. Anyu aggodalma azzal kapcsolatban, hogy szakítottam Louis-al csökkent miután látta, hogy igenis jól elvagyunk, de csak mint két jó barát.Persze a szüleim ezt nem így tudják.
Egyik nap szokás szerint a fiúk lakásán voltunk, mikor Louis rontott be a nappaliba felettébb idegesen.
-Hírek Lenaról!- kiabálta, majd gyors sebességgel felrohant a lépcsőn és nekem dobta a kabátom- mindenki öltözni! MOST!
Mindenki felállt és lázasan készülődni kezdett.
-Visszaszerzem az emlékeid- suttogta Louis a fülembe majd egy puszit nyomott az arcomra- Harry a karókat!
Negyed óra múlva már az autóban ültünk és egy kis külvárosi bár felé hajtottunk. A szívem a torkomban dobogott. Mi lesz most?

25.fejezet- Hol van a múltam?

Sziasztok!:) Sajnálom ezt a hatalmas késést. Remélem, hogy azért tetszik:)

Puszi: Liza:)♥

Erős fájdalom nyílalt a fejembe, majd a fájdalom szép lassan átvándorolt a derekamra. Kinyitottam a szemem, majd mikor a szoba körvonalai kirajzolódtak rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Két srác lépett be az ajtón. Arcukon komoly aggodalom ült. Rám néztek, majd a göndörke azonnal odafutott az ágyam mellé.
-Zoe! Ugye, minden rendben? Annyira sajnálom, ha nem hagytalak volna egyedül akkor ez most nem történt volna meg. Kérlek bocsáss meg nekem- megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
A másik barna hajú srác is odasétált hozzám, lehajolt és egy aprócska csókot lehelt ajkaimra.
-Te meg mit művelsz!- förmedtem rá gyenge, elhaló hangon.
-Hát én csak azt hittem, hogy majd egy év után nem olyan nagy gond- túrt bele összekócolt hajába.
-De én nem is ismerlek téged- mutattam rá- és téged sem- néztem a göndörkére.
-Mi?! A legjobb barátod vagyok! Ő pedig a pasid!- gesztikulált erősen- tudod Harry vagyok aki megcsókolt az pedig Louis!
Ijedten néztem a két fiúra s próbáltam feldolgozni az előbb elhangzottakat. Lehunytam a szemem, hátha képzelődök, de mikor kinyitottam még mindig abban a szobában voltam.
-Haza akarok menni- megpróbáltam ülő helyzetbe tornázni magam, de segítség nélkül nem igazán ment.
-Kicsim mi ütött beléd? Hát nem emlékszel?!- leült mellém az ágyra, ezért egy picit arrébb húzódtam-Tudod, arra az éjszakára, mikor Aaron megpróbált megerőszakolni. Majd utána...Ugyan kicsim! Tudom, hogy emlékszel! Ez nem a legjobb játék!
Csak még messzebb húzódtam tőle. Én egy diliházban vagyok vagy mi? Miről beszélnek ezek? De hát Aaron engem sosem tudna bántani.
-Őőő, haza vinnétek?- kérdeztem.
-Miamiban vagyunk- vonta meg a vállát a göndörke.
Könnyek kezdték csípni a szememet. Arcomat a kezembe temettem és rázkódó vállakkal adtam ki magamból mindent. Sikítani akartam, de helyette fuldokolva, elhaló hangon próbáltam egy értelmes mondatot kinyögni. Éreztem, hogy egy sötét lyuk tátong a lelkemben, furcsa örömet, bizsergést éreztem a barna hajú fiú csókjától. Úgy éreztem, hogy a kis göndör megért engem és szeret is. De honnan ismerem őket? Milyen szerepük van, vagy volt az életemben?
-Zoe- simította meg a vállam az egyikőjük- mi történt.
Hevesen, levegőért kapkodva kezdtem rázni  fejem legalább egy aprócska emlék jutna az eszembe.
-Lena volt az?- ez a név! Volt benne valami ami miatt azonnal félelem költözött a szívembe.
-Ki ő?- kérdeztem reszkető hangon.
-Egy eléggé gonosz kis barna hajú lány. Emlékszel?- fáradt kék szemeibe remény csillant meg. Nem szólaltam meg, csak hagytam, hogy átöleljen és fülembe súgja, hogy szeret. Annyira emlékezni akarok rá- ezt egy igennek veszem. Harry, nagy a baj. Lena vagy meghal, vagy pedig visszaadja Zoe emlékeit- mondta határozottan.
-Én az elsőre voksolok- ráncolta össze szemöldökét a göndörkét.
-Mi? Az nem lehet! Nincs jogotok senkit sem megölni- háborodtam volna fel, de kiabálás helyett inkább suttogni kezdtem.
-Megyek rendelek repülőjegyet- állt fel az ágyról- Harry te riaszd a srácokat, hogy valami baj van. Julie-nak se felejts el szólni.
A srác szalutált egyet, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Egyedül maradtam a hatalmas szobában. Csupán a félelmeim és kételyeim kísértettek percről percre.

24. fejezet-Végzetes találkozó

Sziasztok! Meghoztam az új részt, szokásosan hatalmas késéssel. Kíváncsian várom komiban a véleményeteket és a tippeket, hogy ti milyen végkifejletre számítotok. 

Puszi: Liza:)♥

Szánalmas látvány nyújthattam, mikor 9 órás repülőút után végre szilárd talajt érezhettem a lábam alatt. Mit nem mondjak úgy is éreztem magam. Gyorsan megkaptuk a csomagjainkat, majd amíg Louis és Harry a rajongóikkal foglalkoztak, addig én kerestem egy taxit. Szegény sofőr. Legalább 30 percet várakozott, mire végre elindulhattunk. Gyorsan kirakott minket a hotel előtt mi pedig elfoglaltuk a lakosztályunkat. Két szoba nyílt össze, az egyiken én osztoztam Louis-al, a másik pedig Harry birodalma maradt. Mindhárman letusoltunk, aztán kipakoltunk és elsétáltunk a tengerpartra, ahol még egy ebédet is beiktattunk. Közben egy pillanatra sem engedtem el Louis kezét. Részben azért, mert láttam rajta, hogy még mindig éhes, másrészt viszont, mert hiányzott, és nem akarok nélküle egy percet sem eltölteni.
-Na, hogy tetszik?- kérdezte Harry, miközben a partot pásztázta.
-Csodálatos! Egyszerűen meseszép- lelkendeztem- de tudjátok, mihez lenne kedvem?- meg sem vártam a válaszukat, folytattam- úszni!
-Ez nem is rossz ötlet- bólogatott Louis- akkor visszamegyünk a hotelbe a fürdőruhákért?- kérdezte.
-Te nem szeretnél enni?- néztem rá aggódva, de ő csak nevetve megrázta a fejét.
-Az ráér este is- vonta meg a vállát-most az a fontos, hogy te jól érezd magad-mosolygott rám.
Szorosan átöleltem és egy puszit nyomtam az arcára, de neki ennyi nem volt elég. Lassan, lágyan csókolt meg és közben még közelebb húzott magához. Harry pedig csendesen, magányosan eszegette a sült krumpliját. Még gyorsan megöleltem a legjobb barátomat is, majd felvillanyozva, szinte futva mentem a hotelhoz. Elfoglaltam a fürdőszobát és felvettem a bikinim. Magam köré tekertem egy zöld kendőt, hogy legalább az takarjon el valamit
Negyed óra múlva már törülközőkkel és pokróccal felszerelkezve kerestük a legtökéletesebb helyet a parton. Végül egy eldugott kis részre telepedtünk le. Leültem az egyik plédünk szélére és a kezeimre támaszkodva szívtam magamba a D-vitamint.
-Zoe! Akkor nem lenne kedved ott lubickolni?!- mutatott Harry a víz felé.
Nevetve megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy most inkább napoznék.
-Na abból nem eszel!- felkapott és mikor már eléggé bent voltunk a tengerben csak simán ledobott.
-Ezt most miért?-  kérdeztem felháborodva, miközben próbáltam megigazítani vizes hajkoronámat.
-Nem akartál jönni- vont vállat- segítenem kellet egy picit.
Ezzel kezdetét vette kettőnk közt a CSATA. Louis csak távolról figyelt minket, de amikor Harry elkezdett segítségért kiabálni már Ő is beszállt a játékba. Végül csurom vizesen, kócos hajjal és szétfolyt szempillaspirállal végződött a kis meccsünk. Amit természetesen NEM én nyertem meg.
Már sötétedni kezdett, mikor visszaértünk a szálláshelyünkre. Rendbe tettük magunkat és amíg Louis elment magának ,,ételt" keresni mi lementünk a hotel éttermébe, ahol ügyesen teleettük magunkat mindenféle hízlaló kajával. Egyetlen vágyam csak az volt , hogy végre belefeküdhessek a puha kis ágyamba és álomra hajthassam a fejem. A szobánk előtt szép álmokat kívántam Harrynek és kinyitottam az ajtót. Dúdolgatva kapcsoltam fel a lámpát, de bárcsak ne tettem volna. Egy sötét alak ácsorgott az üvegablak előtt, majd mikor megfordult szembesülhettem az arcával is. Hirtelen a nyakamhoz kaptam, de a verbénás láncomat otthon hagytam. A francba! A hirtelen jött rémület belém fojtotta a sikolyt is.
-Hiányoztam?- kérdezte egy féloldalas mosoly kíséretében Lena.
Szaporábban kezdtem venni a levegőt, közben valami használható fegyvert kerestem. Nem találtam.
-Na, mi van!  Elvitte a cica a nyelvedet?- erős, maró gúnyt fedeztem fel minden egyes szavában- csak nem megijedtél? Pedig még bele sem kezdtem a játékba.
Hirtelen mögöttem termett és a vállamat megfogva maga felé fordított. Mélyen a szemembe nézett, ezzel rabul ejtve az elmémet. Már nem tudtam semmit sem tenni ellene. Az életem az ő kezében volt, és csak rajta múlott, hogy mit kezd vele.
-Felejtsd el Louist! Felejtsd el Harryt és az egéssz One Direction. Ez a néhány év, hónap minden pillanata, mely velük kapcsolatos essen ki teljesen az emlékezetedből! Neked ezekre az emlékekre semmi szükséged!Engem is felejts el! - a szavai villámcsapásként értek, ajkaim megmozdultak és akaratom ellenére egy aprócska szót formáltak.
-Elfelejtem!- éreztem ahogy milliónyi emlék törlődik ki egy pillanat alatt, és ami a legrosszabb, hogy én nem tehettem ellene semmit sem. Csak álltam ott és ledermedve próbáltam feldolgozni a történteket.
Hirtelen a barna hajú lány egy erőset taszított rajtam, így sikerült bevernem a fejem az ágyba és a világ szép lassacskán összemosódott előttem. Csak színtiszta fájdalmat éreztem, de nem fizikait. A lelkem hasadt meg, mert tudtam, hogy most szörnyű dolgok történtek, bár nem értettem az okokat.

Infómorzsáák:DD

Sziasztok!:) Tudom, hogy már egy hónapja nem hoztam új részt, de kérlek nézzétek el nekem. Nyár van és szinte alig vagyok itthon, így nincs sok időm az írással foglalkozni. Az új rész már alakulóban van, de addig is mit tippeltek? A vége Happy End lesz, vagy szomorú?? Komiban várom a tippeket:) És átléptük a 10E oldalmegjelenítést:D Ééééééljeeeeen:D Imádlak titeket:)♥
Csók és Puszi: Liza:)♥

23.fejezet- Indulás!

Sziasztook:! Tudoom, hogy eltűntem egy kicsit a térképről. Nem akartam, de kicsit sűrű volt a program. Próbák ballagásra, biziosztás aztán jött a szünet és ...nos igen.... Sajnos komikat sem kaptam, ami kicsit lehangolt:// A díjat itt is szeretném megköszönni:) És most tényleg várom a véleményeket a részről:))

Sok puszi és ölelés: Liza♥:)) 

*9 hónappal később*

A hűs éjszakai áprilisi szellő befújt a kabátom alá, ezért még feljebb húztam a cipzáromat és zsebre vágtam a kezeimet. Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb hazaérhessek, hisz már így is késésben vagyok. Rápillantottam a karórámra ami már hajnali fél kettőt mutatott. Ez szuper! Van négy órám arra, hogy teljesen kipihenjem magam holnapra. Igaz, hogy péntek lesz és a legtöbben hulla fáradtak leszünk, de akkor is! Tavaszi szünet előtti utolsó napon legalább egy kicsit nézzek ki jól. Utána úgyis lazulhatok egy teljes hétig Miami napos tengerpartján. Persze nem családi kirándulás. Harry és Louis ajánlották fel, hogy elvisznek, persze azt nem engedtem meg, hogy az utat helyettem fizessék., hisz elég zsúfolt 10 hónapom volt. Kezdve a szerelemmel, -ami még mindig tart, bár most egy kisebb hullámvölgyben került a kapcsolatunk-folytatva a Lena támadásával,amit még most sem hevertem ki teljesen. Azonban a legjobb dolog ami történt velem az unokaöcsém Sebastian születése volt. A kisfiú egy igazi tünemény. Tündöklő barna szemeivel azonnal elkápráztat mindenkit, már most tudom, hogy igazi szívtipró lesz belőle. Ilyenkor hinné azt az ember, hogy a nővére elköltözik és lesz egy plusz szobája a házban. Nos ezt csak hinné, ugyanis még Chaze is ideköltözött, hisz a szüleim szerint nagy a ház, elférünk. Persze! Ezt csak hitték!
Hirtelen megcsörrent a telefonom,a kijelzőjén Harry neve villogott. Sóhajtozva felvettem és azonnal le is támadott.
-Otthon vagy már?- kérdezte aggódva. Már egy ideje ez megy. Minden este felhív, hogy mi van velem. Persze, egyszer elrabolnak, utána már nem vakarhatod le azt magadról.
-Nem még nem. Vagy várj. Most nyitom az ajtót- hogy hihető legyen ezért a telefont  odatettem a zárhoz, hogy hallja a kulcs kattanását.
-Nem vagy vicces- ,,nevetett"- na mindegy. Holnap hatra gyere ide, vagy itt hagyunk. Szia!
-Várj! Louis még mindig pipa rám?- kérdeztem idegesen, közben a szívem a torkomban dobogott. Nem hinném, hogy megbocsájtott, hisz amiket a fejéhez szokok vágni a féltékenységi jeleneteimnél, azok korántsem kedves szavak. Jelen esetben azonban ténylegesen túlzásba vittem a vádaskodásokat.
-Mondjuk úgy, hogy hozzá sem lehet szólni.Igaz, hogy egy hete történt, de még mindig emészti magát miatta. Reménykedjünk, hogy nem lesz kedve levadászni fél Londont- próbálta elviccelni a helyzetet.
-Harry! Egy kis komolyságot! Ez fontos érted! - szóltam rá, kicsit ingerültebben  kelleténél, majd a szám elé kaptam a kezem félve, hogy a pici felébredt, de nem hallottam zajokat így suttogva folytattam - nem akarom őt elveszíteni. Túlságosan is fontos nekem.
-A nyaraláson majd megenyhül- próbált biztatni- ismerem. Tudom, hogy így lesz. Ez miatt ne strapáld magad. Csak feküdj le, aludj egy kicsit és minden tökéletes lesz.
Levetettem a cipőmet és próbáltam kitalálni,hogy erre most mit is válaszoljak, de a végén egyszerűen megoldottam. Csak elköszöntem és le is tettem a készüléket. Gyorsan beálltam a zuhany alá és a lehető legkisebb zajt csinálva elkészülődtem az alváshoz.
Reggel kómásan, karikás szemekkel ültem le az asztalhoz reggelizni. Alexa már nagyban sürgött- forgott a konyhában, hogy a kicsi Sebastian ébredése előtt kész legyen mindennel. Egy ideig még rágcsáltam az almámat, de aztán meguntam és elindultam a suli felé.Mivel Julie lebetegedett ezért az unalom meghatározó eleme volt ennek a pár órának a ,,börtönben". Az esős, komor idő és az egész napos tanulás csak még jobban rátett egy lapáttal az amúgy is rossz napomra.
Otthon még egyszer utoljára átnéztem, hogy mindent oda tettem-e e bőröndömbe. Elbúcsúztam a szüleimtől és elindultam a fiúk háza felé. Izgatottan doboltam az autó kormányán és próbáltam kitalálni, hogy miként kérjek bocsánatot Louis-tól. Leparkoltam a kapu előtt, majd bizonytalan léptekkel bementem a házba. A fiúk idegesen rohangáltak össze- vissza, csak egy ember volt nyugodt és ült a kanapén.Odamentem hozzá és kezemet a vállára tettem. Megfordult, bennem pedig egy pillanatra összeomlott a világ, csak nem én tehetek róla? Louis szemei alatt sötét karikák húzódtak, arca sápadt volt és beesett.
-Szívem?! Minden rendben?- kérdeztem aggódva.
Azonnal megrázta a fejét, de tudtam, hogy hazudik. Egy hete valószínűleg nem evett semmit sem.Ezt Harry miért nem mondta el?! Miattam. Én tehetek róla, hogy most szenved.
-Louis. Kérlek! Sajnálom! Nem akartam kiabálni. Megtudsz nekem bocsájtani? - vártam egy kicsit, de semmi reakció- Szólalj meg! Ne tedd ezt velem. Nagyon szeretlek! Soha többé nem vágok ilyen durvaságokat a fejedhez! Sőt semmit sem! Megértő leszek veled. Csak bocsáss meg nekem!- könnyeim szép lassan végig folytak az arcomon, végül a kanapé támláján landoltak.
Behunytam a szemem vettem pár mély lélegzetet, de mire újra felnéztem Louis már nem ült ott. Hirtelen két kéz fordított maga felé majd jött egy csók, mely elmulasztotta minden kétségem.
-Szereltek- suttogta óvatosan.
-Kérlek egyél valamit- simítottam végig az arcán..
Megadóan bólintott, majd mikor már emberibb formája lett elindulhattunk a reptérre, hogy egy kis pihenésben is részünk legyen.

22.fejezet-Mert ő a legjobb barátnőm

Sziasztok kis piskótatallérok:)) Hosszú késéssel, de meghoztam az új részt, ami szerintem eléggé összecsapott lett, de kérlek nézzétek el nekem. Beteg voltam..és vagyok is...igazából múlthéten volt egy kisebb ájulásom, akkor gép elé sem tudtam ülni, most pedig tiszta nátha vagyok://  Előre szeretnék szólni, hosz e kövi résznél lesz egy kisebb-nagyobb ugrás időben:DD, mivel hamarosan a történet végéhez közeledünk:)) Szeretném megköszönni a komikat, nagyon jól estek:))

Sok puszi és ölelés:Liza:)))♥

Legszebb álmomból Bruno Mars angyali hangja rántott ki. Morogva kikapcsoltam az ébresztőt és még pát percre visszadőltem. Erősen vívódtam magamban, hogy lemondjam a találkozóz Julie-val, de aztán megembereltem magam és elkezdtem készülődni. Felvettem egy egyszerű rövidnadrágot fehér ujjatlannal, majd ezt kiegészítettem egy aranyos farmer kabáttal.  A sminkemmel nem foglalkoztam sokat. Egy kis alapozó, majd halvány szájfény után tökéletesnek éreztem az összképet. Gyorsan megigazítottam a hajam, aztán csak felvettem a cipőmet.  Egy kis táskába beledobtam a telefonom, kulcsaim, kevéske pénzt és már el is indultam a találkánkra. Negyed óra séta után már oda is értem a park bejáratához. Legjobb barátnőm már ott ült az egyik padon. Mikor meglátott az arcára egy aprócska mosoly ült ki és elindult felém. Félúton találkoztunk majd megöleltük egymást.
-Hogy érzed magad?- kérdeztem egy kis aggódással a hangomban.
-Ezt te kérded? Nem inkább nekem kéne? Mert én jól vagyok, csak tudod kicsit meglepett meg minden, de túl teszem  magam rajta. Csak nehéz elhinni, hogy azok a rémmesék, melyekkel régen anyuék ijesztgettek mégsem annyira mesék- magyarázta, közben elhelyezkedtünk az egyik padra, hogy ott folytassuk tovább a társalgást- nagyon féltél? Ki volt az a lány? Nagyon bántott?- hadarta.
-Először nagy féltem, de aztán már érzéketlenné váltam a dolgokra. Nem ismerem őt, de nevét már tudom. Lena-nak hívják és állítólag Louis excsaja, nagyon- nagyon régről. Hogy bántott-e? Igen, de ezt nem akarom elmesélni. - válaszoltam sorban a kérdéseire- nem kell paráznod miatta, már vége van.
-Én nem félek. Egy kicsit sem. Csak meglepődtem, vagyis ja megijedtem, de az már elmúlt. De mesélj! Te most akkor együtt vagy Louis-val?- bökött oldalba, ügyesen kezdte terelni a témát valami jobb irányába.
-Úgy néz ki- nevettem fel zavartan.
-Örülök nektek. Aztán csak sokáig- ezután megvitattuk a szokásos csajos dolgokat, valamint hülyültünk ezerrel.
Mikor meguntunk a folyamatos ülést és megéheztünk beültünk egy Gina's nevű étterembe. Nemrég  nyílhatott, hisz ha jól emlékszem, itt eddig egy számítástechnikai szaküzlet működött. Amint beléptünk megcsapott a különféle ételek kellemes illata. Gyorsan feltérképeztem magamnak a helyet. A falak világos kékre voltak festve, néhány tengerpartot ábrázoló kép lógott rajta. Julie-val leültünk az egyik hátsó boxba és elkezdtük tanulmányozni az étlapot. Épphogy kiválasztottam mit is szeretnék enni, a pincér már jött is felvenni a rendelést. Először kihozta a két csokis shaket, hogy amíg várunk a kajánkra ne haljunk szomjan. Belekortyoltam a hűsítő italra, ami szétáradva a számban egy pillanatra megborzongatott. Épp belemerültünk a beszélgetésbe, mikor két srác vágódott le mellénk. Oldalra néztem, és nem hittem a szememnek. Aaron mosolygott rám teljes életnagyságban. Julie mellett pedig a legjobb barátja Noah foglalt helyet. Idegesen néztem egyikről a másikra, majd megszólaltam.
-Ti meg mit kerestek itt?
-Gondoltuk jól jönne nektek egy kis társaság. Olyan magányosnak tűntetek- vont vállat az exem mosolyogva.Ha nem jött volna a pincér a kebabommal esküszöm megütöttem volna.
-Csakhogy tudd, tökéletesen elvoltunk nélkületek is. Ha megkérhetlek titeket távozzatok- megpróbáltam magam nyugtatni a be a jót ki a rosszat módszerrel, de nem sikerült- bárcsak azt mondhatnám, hogy örülök a találkozásnak, de nem szeretnék hazudni. Sziasztok! - a szavak csak úgy ömlöttek belőlem, Julie is meglepetten nézett engem.
A fiúk szó nélkül felálltak és átültek egy távolabbi asztalhoz. Már kicsit higgadtabban fogyasztottam el a megérdemelt uzsonnámat, és csak remélni tudtam, hogy nem kell még egyszer szóba állnom velük. Az étterem után még sétáltunk egy kicsit aztán beültünk egy aranyos kis vígjátékra a moziba.A filmről csak annyit, hogy Adam Sandlerben megint nem csalódtam, hisz sikerült újra és újra megnevettetnie . Jól éreztük magunkat és csak ez számított. Nem beszéltünk a problémákról, mert mindketten pontosan tudjuk, hogy azon ami megtörtént már nem lehet változtatni. Minden tökéletes volt, amíg el nem indultunk hazáig. Julie-val megbeszéltük, hogy ott alszik nálunk, hisz múltkorról még maradtak ott cuccai. Már beszélt is az anyukájával aki azonnal bele is egyezett.  Már nem jártunk annyira messze a házunktól, mikor megláttam egy ismerős alakot az utcai lámpák fényében. Ahogy közeledtünk hozzá kezdett elfogni a Deja vu érzés. A hosszú barna haj, a kecses léptek. Aztán már láttam az arcát is. Lena volt az. Ő is észrevett minket, majd szája gúnyos mosolyra húzódott. Hevesebben kezdtem kapkodni a levegőt. Majd mikor már tökéletesen láthattam volna eltűnt. Valaki megkocogtatta a vállamat. Ijedten fordult meg, de hál Isten Julie állt mögöttem.
-Minden rendben?- kérdezte aggódva- zaklatottnak tűnsz.
-Semmi gond- tiltakoztam, hisz semmi értelme nem lenne félelembe hajszolnom a legjobb barátnőmet, így is sok volt neki ez a pár nap.